![](https://cdn.metropol.hu/2024/07/Cjygf8SaqhJETGwmy53Wwh_zXF70wXIBxaAPBT17MGo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgwMzQzYTBlYjFlMTRhMmNhNTRkODU0MTljNjA1ODYx.png)
Tragédia: barátnőjére bízta kisbabáját, mire hazaért, félholtan talált rá
Az anya sokkot kapott.
A kiváló rendező, színigazgató immár több mint 50 éve bolondul szerelméért, Hámori Ildikóért, aki egyébként a harmadik felesége.
A 89 éves művész fél évszázaddal ezelőtt vette feleségül Hámori Ildikót, akivel azóta is jóban, rosszban kitartanak egymás mellett. Most elárulta, hogy mi a titka.
„Mind a három feleségemet nagyon szerettem. Mindig úgy éreztem, ez nagyon jó házasság, kétszer aztán már azt éreztem, ez már nem elég jó, abbahagytam, elváltunk. Hámori Ildikóval, a harmadikkal ötven éve vagyunk együtt. A házasság alapja a szeretet, ugyanis ha csak a szerelem van, nem tart sokáig a kapcsolat. A másik fontos dolog pedig az, hogy ne mindenben ugyanazt tudják a világról” – mondta a Borsnak Szinetár Miklós, majd hozzátette:
„Az együttélés nehéz ügy, és a házasságoknak csupán harminc százaléka sikeres, a maradék pár csak kényszerből marad együtt.”
Az anya sokkot kapott.
A nő már hiába kereste a férjét, holtan talált rá.
Gyilkosság miatt indult nyomozás.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre