A kereskedelmi és iparkamara, illetve a gazdasági élet szereplői által javasolt változtatások bevezetésére akkor van lehetőség, ha a beadott oltásszám tekintetében Magyarország átlépi a 2,5 milliós határt, azaz 2,5 millió ember legalább az első oltását megkapta - közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken rendkívüli online tájékoztatóján, hozzátéve: ez a jelenlegi számítások szerint a húsvéthétfőt követő néhány napban be fog következni.
Gulyás Gergely hangsúlyozta: a járvány harmadik hulláma minden eddiginél komolyabb feladatok elé állítja az országot. Megismételte a miniszterelnöknek a Kossuth rádióban tett kijelentését, miszerint a jelenlegi számok mellett, pillanatnyilag semmilyen nyitás nem engedhető meg.
Még ki kell tartani!
Úgy fogalmazott: „
egy utolsó közös nagy erőfeszítésre van szükség ahhoz, hogy túl legyünk a járvány harmadik hullámának csúcspontján”. Ezért mindenkit arra kért, hogy az érvényben lévő szabályokat tartsa be, a húsvéti ünnepek időszakában is.
Ezek lesznek az új szabályok, ha meglesz a 2,5 millió beoltott
- A kijárási tilalom kezdete este tíz órára módosul, a tilalom hajnali ötig fog tartani.
- Valamennyi üzlet kinyithat. A boltok hajnali öttől este fél tízig nyitva lehetnek, de tíz négyzetméterenként csupán egy vásárló tartózkodhat a területükön.
- A szolgáltatásoknál a március 8-ai szigorítások előtti szabályokhoz tér vissza az ország.
- A kormány tervei szerint az iskolák április 19-én nyitnak meg, ekkortól az óvodák, az általános iskolák és a gimnáziumok is a rendes oktatásra állhatnak vissza.
- Április 1-jén elkezdik beoltani a tanárokat, remélhetőleg bő egy hét alatt mindegyikük meg tudja kapni a vakcinát - mondta a miniszter.
Megjegyezte, hogy lassan tizenhárom hónapja szenved az ország a koronavírus-járványtól; az eredményes vakcinabeszerzéseknek köszönhetően azonban már csupán néhány hetet kell kibírni, utána a magyarok élete visszatérhet a megszokott kerékvágásba.
A kormány mindenkit arra kér, hogy ezt az időszakot „még bírja ki”, tartsa be a szabályokat. Így a magyarok előbb nyerhetik vissza korábbi életüket, mint más európaiak - jelentette ki Gulyás Gergely.