
Orbán Viktor: Akkor lehet elkezdeni a nyitást, ha a beoltottak száma eléri a 2,5 milliót
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt a kormány döntéseiről.
arról a Metropol is beszámolt, ma reggel is összeült az Operatív törzs, ahol fontos lépésekről tárgyaltak. A döntéseket most a kormányfő a Kossuth rádióban ismerteti.
Még nem nyitunk

Orbán Viktor a beszélgetés elején azt mondta, hogy a legfontosabb döntés az volt, hogy a hatályban lévő korlátozó intézkedések még egy hétig fennmaradnak hétfőtől számítva. Meghalt 213 beteg, 1174 ember van lélegeztetőgépen és ezen kívül még több mint 9 ezren vannak kórházban. Éppen ezért nem lehet most lazítani - tette hozzá.
Még bőven van kapacitás
A miniszterelnök közölte, hogy a lélegeztetőgéppel felszerelt ágyak kapacitásának a felét még nem értük el, és ugyanez igaz a kórházi ágyakra. A legfőbb kérdés, van-e elég ember. A kormányfő közölte, hogy a kórházigazgatók felkészültek, és minden kórház biztos irányítás alatt vannak. Természetesen minden vezetőnek volt problémája, de meg is tudják oldani ezeket központi segítséggel.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy további szigorításokat már nem biztos, hogy elviselnének az emberek.
Ekkor lehet elkezdeni az újraindítást
Orbán Viktor közölte, hogy az oltások számának növekedése . Minden héten négyszer-ötször annyi embert oltanak be, mint ahányan megbetegednek - tette hozzá. Lezártuk a nemzeti konzultációt. Az Operatív Törzs készítse el az újraindítási tervet. Olyan oltási terv kell, ami megmutatja, mi történik, ha bizonyos számú oltott van. A kormányfő azt mondta, hogy akkor tudják megtenni az első újraindítási lépést, amikor minden 65 év feletti regisztrált be lesz oltva. Ha a beoltottak száma elér a 2,5 milliót, akkor érjük el ezt a szintet. A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában beszélt a kormány döntéseiről. (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)Szakaszos lesz a nyitás
„Az egész húsvét külön járványügyi intézkedést igényel, erről jövő héten tájékoztatnak„ - mondta Orbán Viktor. A kormányfő elmondta, hogy a beoltott emberek száma ma haladja meg a 1,5 milliót. „1,260 millió az oltási igazolvánnyal rendelkezők száma. Mindez azt jelenti, hogy nagyjából kétmillió védett ember dokumentáltan van. Mindezek mellett van a látencia is, akik nem tudják, hogy megfertőződtek” - tette hozzá. „Ez a csoport is kaphat védelmi igazolványt, ha átesik egy vizsgálaton, és kiderül, hogy korábban fertőzött volt. Lesznek a nyitásnak olyan szakaszai, amikor a védettségi igazolvánnyal több szolgáltatás lesz elérhető„ - ismertette a kormányfő.Más emberek életét veszélyeztetik
Orbán Viktor azt mondta, hogy „a baloldal jó lenne, ha befejezné az oltásellenes kampányát. Aki oltásellenes, az kockára teszi az emberek életét„ - tette hozzá.Tárgyalnak az AstraZeneca pótlásáról
A kormányfő arról is beszélt, hogy a következő időszakban több mint félmillióval . „Ha ez így van, akkor 500 ezerrel több keleti vakcinát kell szerezni a következő időszakban. Minderről most is tárgyalásunk” - tette hozzá. „Jó esélyünk van arra, hogy a kiesett AstraZenaca vakcinát tudjuk pótolni„ - mondta a kormányfő. Az interjú végén Orbán Viktor elmondta azt is, . A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre