
Merkely Béla: Négy pont, amivel megelőztük a világ nagy részét
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA professzor elmagyarázta, hogy Magyarország miért tud a nemzetközi átlagnál eredményesebben védekezni a járvány ellen.
A Semmelweis Egyetem rektora a Pesti TV Plebejus Polbeat című műsorában beszélt arról, hogy a kórházakban valóban nagyon nehéz a helyzet, de összeomlástól nem kell tartani, mert az orvosok és az ápolók be vannak oltva, s mindenki teszi a dolgát.
„A most fertőző brit mutáns valóban nagyon agresszíven terjed, de nem veszélyesebb a korábbiaknál, s ha a magyarok fegyelmezettek maradnak, ismét fogunk tudni nyaralni, hiszen a számítások szerint és az oltásnak köszönhetően május közepére lecsenghet ez a hullám, ami jó eséllyel az utolsó lesz” – mondta Merkely professzor Stefka István és Huth Gergely kérdéseire válaszolva.
A professzor elmagyarázta azt is, hogy Magyarország miért áll jól a koronavírus elleni védekezésben, s kifejtette, milyen tapasztalatai vannak a Szputnyik V-vakcinával, amit ő és édesapja is megkapott.
A védekezés egyik kulcsembere azt is hozzátette: azt támogatja, hogy változzon az eljárásrend, és a második oltásokra félretett vakcinákat is adják be az embereknek, hiszen már egy adag oltóanyag is 85 százalékos védettséget adhat, a kórházba kerüléstől és a haláltól pedig már önmagában is nagy bizonyossággal megvéd. Merkely üzent a „tízmillió virológusnak és oltásszakértőnek is”: ne próbáljunk okosabbnak lenni, hiszen a felfutó fertőzések idején a legfontosabb, hogy bármelyik vakcinát mihamarabb megkapjuk.
Merkely Béla pontokba szedve is elmagyarázta, hogy Magyarország miért tud a nemzetközi átlagnál eredményesebben védekezni a járvány ellen:
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre