
A OneRepublic 2026-ban visszatér Magyarországra!
A nemzetközileg ismert pop-rock együttes legismertebb slágerei között szerepel a Counting Stars, valamint az I Ain’t Worried, amely a Top Gun: Maverick című filmben is felhangzik.
Ismét a magyar fővárosba érkezik a OneRepublic. A világhírű amerikai pop-rock csapat 2026. június 25-én a Budapest Sportarénában lép fel. A zenekar eddig három alkalommal járt Budapesten, legutóbb 2022 tavaszán, szintén a Sportarénában. Jövőre a From Europe With Love című európai turnéjuk keretében érkeznek – közölte a szervező Live Nation hétfőn az MTI-vel.

A OneRepublic európai turnéja részeként érkezik Budapestre
A OneRepublic 2002-es megalakulása óta több mint 5 milliárd lejátszást ért el a Spotifyon, slágereik pedig a rádiós és streaminglisták élére kerültek.
Bemutatkozó albumuk 2007-ben jelent meg Dreaming Out Loud címmel, és 20 millió példányban kelt el. Ezen szerepel a digitális eladási és rádiós játszási rekordokat megdöntő Apologize is, amely Grammy-jelölést hozott számukra.
A 2009-ben megjelent Waking Up album legnagyobb slágerei között szerepelt az All The Right Moves, a Secrets és a Good Life, míg a 2013-as Native című lemezen a listavezető Counting Stars, amelyből 41 millió példány kelt el, vált a kulcsdalukká. A negyedik album, az Oh My My 2016-ban, a Human 2021-ben jelent meg; a 2022-ben kiadott I Ain’t Worried című szám a Top Gun: Maverick filmben is felcsendült, és azóta több mint 3 milliárdszor játszották le.
A legutóbbi OneRepublic-lemez tavaly jelent meg Artificial Paradise címmel.
Ryan Tedder a OneRepublic mellett Adele, Taylor Swift, Beyoncé, Leona Lewis, a Backstreet Boys, Jennifer Lopez, Demi Lovato, a Maroon 5 és Ariana Grande számára is dolgozott már - számolt be róla a Bors.
Top hírek


Britney Spears segítette Herceg Erika karrierjét: „Nem tudom, hogy ezt elmesélhetem-e kamerák előtt…”
Herceg Erika meghökkentő emléket idézett fel Britney-ről.

Miló Viki és a Házasság első látásra Danija összejöttek? Kármen exférje végre megszólalt a kapcsolatukról
A nézők már alig várták, hogy valamelyikük színt valljon.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre