
Fellélegezhetnek a héten a pollenallergiások – ekkor durvulhat be újra a helyzet
Az esős időjárás megtette hatását.
Megtaláltuk a hölgyet, aki macinak öltözve utazik a fővárosban, amitől már felrobbant az internet. Sokkal több rejlik a történetben, mint az „egyszerű mackóőrület”.
Maci mama, ahogy az ismerős gyerekek hívják őt, az utóbbi hetek sztárja volt. Bejárta az internetet és a sajtót is a kép a néniről, aki maciszettben utazik az egyik belvárosi buszon. Ahogy már korábban írtunk róla, a Metropol szerkesztőségének nagyon tetszett a sztori, így felkutattuk Maci mamát, aki beavatott minket az életébe. Megtudtuk: van egy hatalmas mackógyűjteménye, aminek első darabjáról részletesen beszámolt. Elmesélte a jellegzetes maszkja mögött rejlő aranyos kis történetet is.

A gyűjtemény nevét is az első darabja ihlette meg, ami a szeretet erejével került Méhész Ottóné Radócz Éva tulajdonába. Mondhatni: beleszeretett az egyik gyereke iskolatársának kis játékába, valamiért már első látásra teljesen magával ragadta a kis mackó, így kölcsönkérte a 10 éves Bettinától. Mialatt nála volt, nagyon megkedvelte a macit, ezért fel is hívta a kislány anyukáját, hogy cserélhető-e bármire ez a bizonyos plüssállat. Az anyuka mondta, hogy a kislánynak kell válaszolnia, aki végül is nem adta oda a macit Évának, de itt kezdődött a történet izgalmas része.

„Délutáni foglalkozásokat tartok gyerekeknek, és így esett, hogy egy táborba mentünk a kislánnyal, meg is kértem, hogy hozza magával a táborba, de a vasútállomáson ő úgy fogadott: „bibibiii nem hoztam el a mackót”. Természetesen ezt én nem vettem magamra, de egy délutáni foglalkozás alkalmával arról beszéltünk, hogy hogyan tudjuk a másikkal éreztetni, szeretjük őt. Elmagyaráztam a táborozó gyerekeknek, hogy nem az a fontos, hogy valami drága legyen: az egyszerű, figyelmes ajándékok mutatják ki, hogy mennyire törődünk valakivel. A kislány innentől elkezdte kérdezni, hogy mikor lesz a névnapom, születésnapom, de itt már sejtettem, hogy valamire készül. Eljött a tanév eleje, én már egészen máshova figyeltem, amikor Bettina odaszaladt hozzám a macival, és közölte: „ez örökre a tiéd” — mesélte Maci mama, hogyan is került hozzá a legelső kis medvebocs, amitől elindult a lavina.

A kollekciónak részben az első maci miatt, részben más kedveskedések miatt a Szeretetgyűjtemény nevet adtuk. Volt, hogy csak az asztalán talált egyet, amiről még ma sem tudja, hogy kitől is kapta.
„Csak a plüssmackókból 5000 darab van, de vannak még mindenféle tárgyaim, amiknek maci formájuk van, ezeket viszont még sosem számoltam össze. A gyűjtemény folyamatosan gyarapodik, folyamatosan kapom őket, a plüssök egy részét természetesen én vettem. Gyakran van olyan, hogy megfog valami egy-egy maciban, emiatt aztán megveszem magamnak” — tette hozzá.
A kollekció, mint Éva elmesélte, körbement az egész országon, gyönyörű kiállítások voltak, és csoda szép rajzokat rajzoltak a gyerekek neki.
„Tehát mindenképpen átment a lényege, a szeretet” — tette hozzá a történetéhez.
Évának sokféle vicces maszkja van, szeretett velük változatos lenni, korábban ő is nagyon sokat vett, de ez, a macimaszk egy tökéletes karácsonyi ajándék volt, ami átvette a régi maszkok helyét, azóta mind a fiók alján hever. „Karácsonyra kaptam ezt a sapkát meg a maszkot a legidősebb unokámtól, és ez az ajándék ugye verte az összes többit. Azóta csak ebben a maszkban vagyok hajlandó elmenni itthonról. Azt gondolom, hogy ha már van valami rossz, abból próbáljuk a legjobbat kihozni” — mondta el, hogyan is vált ő az ikonikus mackós nénivé...

Az esős időjárás megtette hatását.

Tíz napja van megválasztott miniszterelnök és egy hete új kormány Magyarországon.

Egy férfi azt hitte, hogy egy nyári esküvőn megfázott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.