A TV2 sztárja már három hónappal ezelőtt elérte a célját, és súlyát azóta is tartja, mint mondta, már csak izmosodni szeretne.
Kandász Andi tavaly nyáron csak kíváncsiságból állt rá a mérlegre, és a számot meglátva nem akart hinni a szemének. A mosolygós tévés már aznap eldöntötte, hogy változtat az életmódján, és a kitartása azóta is töretlen.
„Egyszerűen nem hittem a szememnek! Már azon a júliusi napon elhatároztam, hogy ennek véget kell vetni. Bevallom, korábban hajlamos voltam koplalni, most is így vágtam bele a fogyókúrába, sőt, mellette futottam is rendszeresen. A szervezetem persze teljesen kimerült, fáradt voltam, az eredmény pedig bárhogy is akartam, elmaradt. Ekkor döbbentem rá, hogy változtatnom kell” – mesélte a Ripstnak Andi, aki azóta 23 kilótól szabadult meg.
„Úgy tartják, annyit kell ennünk egyszerre, amekkora a gyomrunk. Mondanom sem kell, hogy egy átlagos adag ennél jóval nagyobb. Szerencsére imádom a zöldségeket és a halat, általában egész nap ezeket eszem, kis adagokra elosztva. A lényeg, hogy három hónapja tartom ezt a 63 kilót, már csak izmosodni szeretnék” – árulta el a tévés, aki nem szeretné, ha a jövőben beindulna az úgynevezett jojó effektus, ezért most már rendszeresen rááll a mérlegre.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre