
A világ egyik legmeghatóbb tradíciója: ötévente új esküvőt tart egy pár
Nagyon megható: ötévente meg kell kérnie felesége kezét.
A regisztráltak időpontra érkeznek, aminek köszönhetően várniuk sem kell, sőt valakit még hamarabb is szólítanak.
A Szent László Kórház a járvány kezdete óta komoly szerepet vállal a koronavírus elleni küzdelemben. A betegek ellátása mellett az intézmény oltópontként is működik, a beszámolók szerint méghozzá nem is akárhogy.
–Ilyen és ehhez hasonló kommentekkel árasztották el az egyik IX. kerületi Facebook-csoportot, ahol egy nő afelől érdeklődött, hogyan zajlik az oltás a kerületi oltóponton. A tapasztalatok eszerint magunkért beszélnek.

Országszerte nagy erőkkel zajlik az oltás a háziorvosoknál és különböző oltópontokon. Hazánkban már közel 2 millióan kapták meg az első injekciót, több, mint 600 ezren pedig már a másodikon is túl vannak. Itthon elősként az egészségügyi dolgozók vehették fel a vakcinát, majd utána indult el a tömeges oltás. Magyarországon a védőoltások beadása oltási terv alapján történik. Regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu oldalon lehet.

Nagyon megható: ötévente meg kell kérnie felesége kezét.

Bedrogozva lopott repülőgépeket.

Szegedi Erika elárulja, kik kaszálhatnak a lottón!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.