
Hatalmas segítség! Megkezdték a lakosság beoltását a honvédség oltóbuszai
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolDömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára erről a közösségi oldalán számolt be.
A Magyar Honvédség oltóbuszai is bekapcsolódtak a lakosság oltásába. A járművek segítségével gyorsítani lehet a vakcinák beadását, illetve könnyebben jut el a segítség az ország kisebb településeire is. A járművek eddig a katonák oltását segítették, most viszont már az állampolgárokon a sor.
„A Magyar Honvédség is részt vesz az oltási programban, szolgálatba álltak az oltóbuszok. Egy ilyen mobil oltóközpontnál naponta 150 ember kaphatja meg a vakcinát.” – írta a közösségi oldalán Dömötör Csaba.
György István, a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Nógrád megyei Nőtincsen, a Magyar Honvédség oltóbuszánál nyilatkozva kiemelte, már az 1 millió 880 ezret is meghaladta azok száma, akik megkapták az első oltásukat, és már több mint 660 ezren vannak azok, akik a második oltáson is túl vannak. Hozzátette, bár Magyarországon van elegendő oltópont és szakember is, de Nyugat-Európából csak „csöpögtetve” érkeznek az oltóanyagok, ezért oltásból kevesebb áll rendelkezésre.

Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre