RETRO RÁDIÓ

Gyomorforgató látvány a Pest megyei sütödében, még a Nébih is megdöbbent – Videó!





Egy Pest megyei sütőipari üzem ellenőrzése során súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel szembesültek a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei. A szakemberek által megállapított hibák és hiányosságok az egység tevékenységének azonnali felfüggesztését indokolták.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.29.
élelmiszer

Az egység több, termeléshez kapcsolódó helyiségében a padozat, az eszközök, a berendezések egyaránt szennyezettek, takarítatlanok voltak. Az alapanyagraktárban rágcsáló jelenlétére utaló nyomokat is találtak a szakemberek.

Az élelmiszer-hulladék, a selejtnek minősített termékek kezelése nem volt megfelelő sem az üzemben, sem azon kívül. Emellett az egység több helyiségében élelmiszert tároltak a padozaton, a szennyeződés veszélyének kitéve azt.

Üzemszerte, többek között a termelőtérben is, számos helyen szennyezett partvisokat, lapátokat tároltak az élelmiszerek közvetlen környezetében, az eszközmosogató helyiség padlóján pedig egy szennyes, undort keltő folyadékkal teli felmosóvödör állt.

Az egyik hűtőkamrában – ahol félkész süteménylapokat tároltak – egy polcon két vödörnyi jelöletlen, teljes mennyiségében penészes alapanyagot (reszelt alma és meggytöltelék) fedeztek fel a szakemberek.

(Fotó: Nébih)

További súlyos élelmiszer-biztonsági hiányosságként értékelték az ellenőrök, hogy a termelőtérben található kézmosó üzemképtelen, a mosdókagyló takarítatlan volt, a lefolyó eldugult. Az öltözőben az egyik kézmosó szennyvízelvezető csövét nem kötötték be a csatornahálózatba, ezért a víz közvetlenül a padozatra folyt. A zuhanyozó és a mellékhelyiségek is rendkívül szennyezettek voltak.

(Fotó: Nébih)

A már említetteken túl több további helyen sem voltak adottak a higiénikus kézmosás feltételei a fertőtlenítő hatású kézmosó folyadék, papír kéztörlő, hulladéktároló edény hiányában.

A Nébih a fenti súlyos, élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő hiányosságok és hibák miatt az egység tevékenységét azonnali hatállyal felfüggesztette. Emellett a hatóság 14 tétel, mindösszesen 713 kg nem nyomon követhető élelmiszert a forgalomból azonnali hatállyal kivont, illetve forgalomba hozatalát megtiltotta és elrendelte hatósági zár alá vételüket.

Az egység az élelmiszer-higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságok kijavítása után a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatta a tevékenységét. Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van.





Ezeket olvastad már?
Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Húsvéti hosszú hétvége: mutatunk néhány programot nagypéntek és a locsolkodás között

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Most érkezett: robbanás történt Budapesten, egy ember nem élte túl a szörnyűséget

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás