
A hatóságok 2007 óta nagy erőkkel keresik az eltűnt kislányt. Úgy tűnt, hogy célegyenesben vannak, mégis akadnak újabb és újabb nehézségek.
Elfogyott a rendőrség pénze, támogatás nélkül pedig nem tudják folytatni a bizonyítékgyűjtést a 2007-ben Portugáliában eltűnt kislány, Madeleine McCann ügyében. A hatóságok egy német pedofilt, Christian B-t gyanúsítják a kislány elrablásával és megölésével, de bizonyítékokra még szükségük lenne.
A zsaruk további 12 millió fontot kérnek a nyomozás folytatásának és sikeres lezárásának érdekében. A művelet rengeteg pénzt emésztett fel, csak 2011-től számolva több mint 12,5 millió fontba került - írja a The Sun. Várhatóan most, hogy egyre közelebb kerülnek a megoldáshoz, nem fogják leállítani a nyomozást. Korábban egyébként azt is nyilatkozták, hogy már fel tudnak mutatni bizonyítékot Christian B. ellen, de amit eddig találtak, egyelőre nem hozzák nyilvánosságra a folyamatban lévő eljárás miatt.
A kis Maddie szülei is azt remélik, hogy folytatódhat a keresés. Egyetlen percre sem adták fel a reményt, és mivel lányuk holtteste nem került elő, bíznak benne, hogy egy napon még épségben visszakapják gyermeküket.
Súlyos balesettel indult a hét.
A magyarok 61 százaléka szerint a magyarországi pártoknak nem szabadna semmilyen anyagi támogatást kapniuk külföldről a választási kampányukhoz.
Az asszony végig tagadta bűnösségét.
A 6 évesen meggyilkolt szekszárdi kis Leonetta sírjánál valakik kihúzták a fejfáját és átrakták a lábához…
Már két hónapja, hogy elgázolták Cserepes Erikát.
Elég hozzá az, ha valaki tehetséges, népszerű és újpalotai?
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre