
Kéthetes kisfiút öltek meg Nagydorogon: népharag zúdult a szülőkre
Friss fejlemények az eltűnt nagydorogi baba ügyében.
Időről-időre felröppen a hír, hogy talán maguk a szülők tüntették el kislányukat. Ők persze mindent tagadnak...
Maddie McCann 2007-ben tűnt el Portugáliából egy családi nyaralás során. Az ügy azóta megoldatlan, és bár a rendőrség számos gyanúsítottat felsorakoztatott az évek során, senkire sem tudták rábizonyítani a gyermekrablást.
Az eltűnés után Goncalo Amaral nyomozó vezette a kutatást, aki gondatlanságból elkövetett emberöléssel gyanúsította meg a kislány szüleit, Kate és Gary McCannt - írja a The Sun. Elfogadható bizonyítékot ő sem talált, ám ennek ellenére sem hagyott fel a szülők hibáztatásával – még egy könyvet is írt arról, hogy a szülők egy baleset során az apartmanban megölték, majd eltüntették Maddie testét. A nyomozót végül kizárták az ügyből, ám ő azóta is hangoztatja feltevéseit.
Maddie szülei immár 12 éve küzdenek azért, hogy elhallgattassák az ex-zsarut. Amellett, hogy jogi útra terelték az ügyet, sérelmezik, hogy az egykori nyomozó állításainak hatására felhagyhatnak a kislány keresésével, és az emberek egyre kevésbé hisznek majd abban, hogy gyermekük előkerülhet. A kislány felkutatására egy alapítványt is létrehoztak, ami könnyen meg is semmisülhet, ha elbukják a pert és nekik kell kifizetni a bírósági költségeket. A hivatalos döntés várhatóan április végéig megszületik, de azzal is számolni kell, hogy a rendőrség munkáját lelassítja a koronavírus-járvány és az azzal járó intézkedések.
Kate és Gerry egy közeli barátja azt nyilatkozta, hogy bár a szülők csak pontot szeretnének tenni az ügy végére, úgy látszik, hogy miután megtesznek egy lépést előre, kettőt haladnak hátra. Ennek ellenére kitartanak, és minden erejükkel küzdenek a hamis, rosszindulatú vádak ellen. Továbbra is hisznek benne, hogy mostanra 17 éves lányuk egy napon épségben előkerül.
Friss fejlemények az eltűnt nagydorogi baba ügyében.
Az ellenőrzött járművek mindössze 22 százaléka volt műszakilag megfelelő állapotban.
Az egyre gyakoribb budapesti busztüzeket górcső alá vevő vizsgálat lezárult.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.