Megdöbbentő kegyetlenség: legkevesebb 36 késszúrással végzett feleségével a szentpéterszegi férfi

Jogerősen is életfogytiglant kapott az a szentpéterszegi férfi, aki 2018 októberében halálra késelte feleségét.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.30.
Brutális gyilkosság

Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Ítélőtábla kedden azt a Hajdú-Bihar megyei férfit, aki 2018-ban késsel megölte a feleségét. A táblabíróság ezzel helybenhagyta a Debreceni Törvényszék elsőfokú ítéletét, amely így jogerőssé vált - tájékoztatott Fórizs Ildikó, a tábla szóvivője.

A vádlottat különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés kísérletében és kapcsolati erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. A férfi leghamarabb harminc év múlva bocsátható feltételes szabadságra - közölte a szóvivő.

A férfi a bűncselekmény előtt csaknem négy évig folyamatosan hűtlenséggel vádolta feleségét, és egy idő után már bántalmazta is. Emiatt büntetőeljárás is indult ellene, a Berettyóújfalui Járásbíróság testi sértés kísérlete miatt jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

A férfi 2018 májusában egy féltékenységi vita során ismét bántalmazni akarta a feleségét, de ezt a fia megakadályozta. Az asszony átszaladt a közelben lakó másik fiához, ahová nemsokára a vádlott is követte. Hasba akarta szúrni a fiút, akinek azonban sikerült kicsavarnia a tőrt az apja kezéből.

A gyilkosság napján, 2018. október 8-án a férj ismét vitatkozni kezdett a feleségével, majd az asztalról felkapott húsz centiméteres késsel többször megszúrta őt. A vádlott ezután még harmincötször szúrta meg a már földön fekvő áldozatot, aki a helyszínen meghalt.

A bíróság súlyosító körülményként értékelte, hogy a férfi többszörösen büntetett előéletű, a bűncselekmény elkövetésekor felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt állt, valamint azt is, hogy kapcsolati erőszakot is elkövetett. Enyhítő körülményként vették figyelembe, hogy kevert személyiségzavarban szenved, amit igazságügyi szakértő állapított meg.









Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!

Top hírek





Hírlevél-feliratkozás

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.