Így reagált Bayer Zsolt Fekete-Győr András sajtószabadságot korlátozó ötletére

Egyre többen használják a Lenin-fiúk meghatározást ezekre a gazemberekre – úgy is, mint Fekete-Győr, Karácsony és Jakab. És kétségtelen tény: csábító a párhuzam. Különösen, ami a Lenin-fiúk és nevezettek lelki világát jelenti.

Ugyanakkor még most, mielőtt végképp elharapódzna ez a meghatározás, szögezzük le: a Lenin-fiúk azért félelmetesek voltak. Nem riadtak vissza senkitől és semmitől, bármikor készen álltak a gyilkosságra, s gyilkoltak is, amint erre lehetőséget adott nekik a század, a kor, s persze egy sor ocsmány, kisszerű politikai kalandor.

Kétségtelen tény: a Fekete-Győr meg a Jakab fejben biztosan ölt már, látszik az arcukon s mindenekelőtt az eszelős tekintetükön, hogy szeretnek ilyesmiről fantáziálni. (A Karácsony valószínűleg nem, ő ahhoz is gyáva.) De ha például fogni kellene egy fegyvert, és meg kellene húzni a ravaszt, ezek először is fordítva tartanák, másrészt abban a pillanatban inukba szállna a bátorságuk.

Ezek ilyen zsebhuszárok, szúnyogcsődörök, akik a hergelésben és a verbális erőszakban királyok, szemtől szemben viszont szarjankók.

Éppen ezért szerintem téves, ha Lenin-fiúzzuk ezeket.

Helyesebben járunk el, és közelebb kerülünk az igazsághoz, ha Gyurcsány-fiúknak nevezzük az összeset.

Ez persze – legalábbis a formális logika szabályai szerint – feltételez valamiféle hasonlóságot Lenin és Gyurcsány között.

Nos, némi hasonlóság akad.

Lenin például Tristan Tzarával élt együtt svájci emigrációja idején, de ahelyett, hogy békés és teljesen idióta dadaista költő lett volna belőle, hazament és csinált egy forradalmat. Gyurcsány pedig lehetett volna egykori társaihoz hasonlóan Caola-mágnás vagy a csillebérci latifundiumok Csörgheő Csulija, de elvette Klárát feleségül és miniszterelnök lett belőle.

Aztán összekötheti még Lenint és Gyurcsányt a logika.

„Szovjethatalom plusz villamosítás egyenlő kommunizmus” – közölte kikezdhetetlen vaslogikával Lenin elvtárs, és belevágott.

A modern, európai egészségügy alapja a vizitdíj meg a kórtermekben elhelyezett páncélszekrény – közölte kikezdhetetlen vaslogikával Gyurcsány elvtárs, és ő is belevágott. Sőt! Ő azt is közölte, hogy „ilyen böszmeséget ország még nem csinált, mint mi csináltunk”, ami azon túl, hogy logikus, egyszersmind arra is rámutat, milyen elképesztő mértékben azonosította önmagát az egész országgal ez a barom.

Nos, ha ezeket a kérdéseket tisztáztuk, nézzük a Gyurcsány-fiúkat.

A Gyurcsány-fiúk semmi mást nem tesznek, mint megpróbálnak megfelelni a főnöküknek, esetünkben Gyurcsánynak. E megfelelési kényszer szüli a nagyotmondási versenyt ezek között a sufniforradalmárok között.

Ha az egyik gazemberezni kezd, a másik börtönnel fenyeget. Ha az egyik börtönnel fenyeget, a másik mindjárt az évszázad legnagyobb kirakatperét álmodja Felcsútra, s ha Fekete-Győr most éppen azzal fenyegetőzik, hogy amint végzett az évszázad legnagyobb kirakatperével, nyomban utána eltilt minket a foglalkozásunktól (?), akkor számíthatunk rá, hogy Jakab holnap sós kútba akar majd tenni bennünket. Ha az egyik nyitást követel, a másik kétszer annyi nyitást követel, ha az egyik szerint mindjárt ezután heteket késett a zárás, a másik szerint hónapokat késett a zárás.

-Bebebebe! Az én papámnak meg CSÉB-je van! – hangzott a régi reklámban az ovisok párbeszéde. Ezeknek meg mindegyiknek van egy felettes énje. A Gyurcsány. Az ő nagy, szent fenekébe vágynak beléomolni. És sikerül is nekik, hibátlanul. Legalább ez az egy, az egész szánalmas és felesleges életükben.