
„Most találtam a hátsó kertemben” – A netről tudta meg mit talált, és az igazság rémisztőbb, mint hinnéd
Egy kertészkedést kedvelő nő valóságos sokkot kapott.
Újabb rekord született a jég alatti szabadtüdős úszás kategóriájában: a francia Arthur Guérin-Boëri 120 métert tett meg három perc alatt csütörtökön, ezzel megdöntötte a finn Johanna Nordblad csupán egy hete felállított, 103 méteres korábbi rekordját.
Guérin-Boëri két Celsius-fokos vízben teljesítette a merülést a Finnország délkeleti részén lévő Sonnanen-tóban. „A jég alatt viszonylag jól érzem magam. Van ez a szórt fény, hasonlít a Hold fényéhez, bámulatos” - mondta az ötszörös világbajnok.
Felkészülésként elmondása szerint szaunázott, ahol azt gyakorolta, hogyan tárolja a hőt testében. „Nem szenvedtem különösebben a hidegtől, élveztem a merülést” - mondta.
Következő évre Guérin-Boëri újabb rekordkísérletet tervez, akkor csupán fürdőnadrágot fog viselni.
A szabadtüdős merülők egyetlen nagy lélegzetet vesznek merülés előtt, nem használnak egyéb eszközöket.
A korábbi rekorder 2 percet és 42 másodpercet töltött a 2 Celsius-fokos vízben március 18-án az észak-finnországi Hossa havas vadonjában. Hat évvel ezelőtt Nordblad volt az első nő, aki 50 méternél nagyobb távot tett meg a jég alatt.
A jég alatti rekordok jegyzése korábban a Guinness Rekordok Könyvéhez tartozott és nem sok szabály vonatkozott rá, a közelmúltban azonban átkerült a búvársportok világszervezetéhez (CMAS).
A guinnesses időszakban a leghosszabb - búvárruhában, lábuszonyok nélkül végrehajtott - jég alatti úszás rekordja 102,7 méter volt, amelyet idén március 6-án állított fel az orosz Jekatyerina Nyekraszova.
Egy kertészkedést kedvelő nő valóságos sokkot kapott.
Odébb van a visszatérés időpontja, mint azt sokan hiszik!
Az ukrajnai hétköznapokban egyre brutálisabbá válnak a kényszersorozások.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.