A határ a csillagos ég, jelentkezz te is űrhajósnak!





Szerdától várja az űrhajósjelöltek jelentkezését az Európai Űrügynökség (ESA), amely több mint egy évtized után először toboroz új űrhajósokat.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.31.
az igazság odaát van

Május 28-ig lehet jelentkezni azoknak, akik megfelelnek a kritériumoknak, a kiválasztási folyamat hatlépcsős lesz, és több mint egy évig, 2022 októberéig tart - közölte a szervezet.

Az ESA már korábban bejelentette, hogy négy-hat űrhajóst keres teljes állásban, akiket jövőbeni űrmisszióira küldene, és 20 másik tartalék űrhajósra is szüksége van.

A jelöltek számára magas mércét állítottak: minimum mesterdiplomájuk kell legyen egy természettudományi tárgyból, orvostudományból, műszaki tudományból, matematikából vagy informatikából, és három év munkatapasztalttal kell rendelkezniük.

Pilótajogosítvány nem szükséges ugyan, de képesnek kell lenni arra, hogy megszerezzék azt.

Magas szintű angolnyelvtudás szükséges, és egy másik nyelvben is jártasnak kell lenniük.

Ami a testalkatot illeti, a jelentkező nem lehet alacsonyabb 1,5 méternél és magasabb 1,9 méternél és maximum 50 éves lehet.

A képzés első hónapjában az űrhajósok úszásteszten esnek át, ezért jó úszóknak kell lenniük. Késznek kell lenniük arra, hogy víz alatti kiképzésen vesznek részt, hosszú időt kibírva víz alatt és jogosítvánnyal is rendelkezniük kell.

A korábban kockázatelemzéssel foglalkozók előnyt élvezhetnek, mivel az űrhajósok feladata veszélyes és kockázatos - közölte az ESA.

Az ESA a tartalékosi csapatba testi fogyatékossággal élő asztronautát is keres a paraasztronauta programba. Azt tervezik vizsgálni, milyen körülmények között repülhet ez a jelölt a Nemzetközi Űrállomásra (ISS).





Ezeket olvastad már?
Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Botrányos Ovi+ Program Óbudán: Havi 60 ezret gombolnának le a tiltakozó szülőkről

Szenzációs siker - Magyar sör került a világ legjobbjai közé

Szenzációs siker - Magyar sör került a világ legjobbjai közé

Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Nem mindennapi videóval üzent Orbán Viktor az érettségizőknek

Top hírek

Magyar Péter

Mitől fél ennyire? Testőrkommandót bérelt Magyar Péter

50 milliós BMW-k, csúcstechnika, a pesti éjszakából jól ismert alakok... Miközben egy botrányba fulladt pr-akció keretében Magyar Péter vonattal utazott Debrecenbe, csapata 50 milliós BMW X6-osokkal, Mercedes buszokkal, „szolgálati” csúcstechnikával felszerelve az autópályán ment a vasárnapi rendezvény helyszínére.





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás