A gazdasági kamara újranyitást akar, ez a feltétele - Videó!





Orbán Viktor ma a Karmelita Kolostorban tárgyalt a kamara szakembereivel.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.23.
védekezés

A kormányfő az egyeztetés végén egy videóüzenetben mondta el, milyen feltételekkel lehet elkezdeni az újraindítást hazánkban.

„Ma a kamara képviselőivel tárgyalhattunk. Harcosak, újranyitást akarnak, boltok, szolgáltatások és általában a természetes életkereteinknek helyreállítását kívánják és igazuk is van, de azt is meg kell érteniük, hogy az életvédelem szempontja az első. Amíg minden 65 év feletti, oltásra regisztrált honfitársunkat nem oltottuk be addig az újranyitást nem kezdhetjük meg, hiszen ők közvetlen életveszélyben vannak. Ugyanakkor elfogadtuk a kamara több javaslatát amelyek ésszerűsítést és árnyaltabb szabályozást céloznak meg. Kérik, hogy a boltok esetében, az általános zárás helyett a négyzetméteralapú korlátozásra térjünk át. Külön pláza szabályokat javasolnak, és a szolgáltatások megnyitásához szükséges, sajátos szabályozási elemekre is javaslatot tettek. Ezeket mind tárgyalni fogja holnap a kormány„- mondta el Orbán Viktor, aki hangsúlyozta, még semmilyen döntés nem született, hiszen holnap tárgyal majd erről a kormány.

Nem sokkal korábban a miniszterelnök szintén a Facebook-oldalán osztott meg egy az újranyitási tanácskozáson felvett videót, amiben a miniszterelnök is a lehetséges lépéseket mérlegeli.

„Most 1 hónapig mi a nyitáson dolgozunk, ez a mi dolgunk, tehát kb. össze kell gyűjteni a gondolatokat, meg a javallatokat, hogy a nyitás mit is jelent azon kívül, hogy lehet dolgozni, van fizetés, a gyereket be lehet adni iskolába, óvodába. Szóval, mit kell még a nyitás után megoldani. Ezekre nekünk szükségünk van, úgyhogy szeretném önöket kérni is meg bíztatni is, hogy írják meg, gyűjtsük össze, dolgozzák ki, adják oda nekünk, hogy mit kell másképpen csinálni, ahhoz képest, amit szoktunk csinálni, egy ilyen posztcovid időszakban. Szerintem ez volna a feladványunk, amit meg kell oldanunk a következő egy hónapban” - mondta el a videóban a miniszterelnök.

 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás