
Fellélegezhetnek a héten a pollenallergiások – ekkor durvulhat be újra a helyzet
Az esős időjárás megtette hatását.
Klaus Iohannis román államfőhöz fordult pénteken Áder János köztársasági elnök a Szamos nehézfémszennyezése ügyében annak érdekében, hogy Románia késedelem nélkül tegyen lépéseket a most már rendszeressé vált szennyeződések miatt.
A magyar államfő levelében azt kéri román kollégájától, vesse latba befolyását és a rendelkezésére álló minden eszközzel mozdítsa elő a két ország közötti két- és többoldalú, valamint az Európai Unió keretében vállalt, a környezetvédelemmel kapcsolatos nemzetközi jogi kötelezettségek betartását. Áder János hangsúlyozta: meggyőződése szerint Románia illetékeseinek határozott lépései révén elejét lehetne venni az immár rendszeressé vált szennyeződések további ismétlődésének, a folyók és az élővilág tartós károsodásának.
A köztársasági elnök emlékeztetett arra, hogy Románia északi részén a nagy esőzések nyomán bányameddőkből kimosott nehézfémszennyezés érte el a Szamost. A folyó magyarországi szakaszán csütörtökön észlelték a szennyezést, a víz is elszíneződött - tette hozzá. Az államfő szerint a laboratóriumi vizsgálatok több nehézfém (cink, réz, kadmium) esetén is fokozott koncentrációt mutatnak, az ártalmas komponensek mennyisége meghaladja a még elfogadhatót.
Áder János közölte, azt még nem tudni, hogy a szennyezés milyen hatással lesz a vízminőségre és az élővilágra, de az már bizonyos, hogy a Magyarország felé tartó „romániai vizek szennyezésének újabb, most már sokadik esetével kellett szembesülnünk”. A magyar politikus felidézte, hogy a környezetszennyezés forrásából, a Máramaros megyei bányavidék lezárt tárnáiból nem most először, hanem - 2013 és 2018 után - harmadjára jutottak nehézfémek a Lápos, onnan pedig a Magyarország felé tartó Szamos folyóba.

„Meggyőződésem, hogy ezt a veszélyes helyzetet most már késedelem nélkül orvosolni kell, elejét véve annak, hogy a bányavíz ismételten károsíthassa folyóink törékeny ökoszisztémáját, mely a 2000. évi, rendkívüli pusztulást okozó ciánszennyezés óta fokozottan érzékeny a víz összetételének változásaira” - fogalmazott Áder János.
A köztársasági elnök felhívta román partnere figyelmét a bányászati hulladékkal, a környezet büntetőjogi védelmével kapcsolatos, valamint az árvízvédelmi irányelvre, továbbá a víz keretirányelvre. Értékelése szerint ezek a kölcsönösen vállalt kötelezettségek Románia esetében is megteremtik a jogi lehetőséget a szennyezés okozóival szembeni határozott fellépésre, a felelősség megállapítására, mindenekelőtt a környezet újabb károsításának megakadályozására.

Az esős időjárás megtette hatását.

Tíz napja van megválasztott miniszterelnök és egy hete új kormány Magyarországon.

Egy férfi azt hitte, hogy egy nyári esküvőn megfázott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.