
Hatalmas ufóhoz riasztották a svéd parti őrséget, döbbenetes felfedezést tettek
Hihetetlenül végződött a történet.
Az egészségügyi dolgozók figyelmetlensége miatt a gyerekek hányni és szédülni kezdtek. Az ügyben vizsgálat indult.
Tizenkét kisgyereket került kórházba az indiai Mahárástra államban, miután gyerekbénulás elleni oltáscseppek helyett véletlenül alkoholos kézfertőtlenítőt itattak velük egy egészségügyi központban. Az országban az öt évnél fiatalabbak oltása zajlik, járványos gyerekbénulás ellen indult országos kampány a helyi hírek szerint.
A központban, ahol felcserélték a szereket, közel kétezer gyereket oltottak be. Azok, akik szerencsétlenül kézfertőtlenítőt kaptak, hánytak és szédültek. Egy anyuka azt nyilatkozta, hogy mindkét gyermeke hányt, miután a legalább 70 százalék alkoholt tartalmazó fertőtlenítőből kaptak.
A gyerekek kórházba kerültek. Az intézmény igazgatója szerint mindenkinek stabil az állapota, fel fognak épülni. A hatóságok vizsgálatot indítottak a történtek kapcsán, várhatóan az oltást végző dolgozókat felfüggesztik.
Hihetetlenül végződött a történet.
Több sebesültet kritikus állapotban kezelnek a kórházakban.
Lejárt az orvosok munkaideje.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.