
Orbán Viktor: Minden 60 év feletti állampolgárt be fogunk oltani március 15-ig, akik regisztráltak
A miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában számol be a legújabb kormányzati lépésekről.
Ahogyan azt már megszokhattuk a kormányfő kora reggel az Operatív törzs ülésén indította a napot, majd a Kossuth rádióban folytatja, ahol a következőkről számolt be.
Így alakulhat a beoltottak száma

Orbán Viktor elmondta, hogy egyrészt van az oltottak és a fertőzésen átesettek száma, és ezen személyek száma március elejére el fogja érni az egymilliót. Minden 60 év feletti állampolgárt be fogunk oltani március 15-ig, akik regisztráltak. Április elejére kétmillió beoltott ember lesz, és ha a kínai vakcinát is használni tudjuk, akkor április elejére több mint kétmillió beoltott lesz. Jövő héten már orosz vakcinával is oltani fogunk - mondta a kormányfő.
Most mi támadunk, és a vírus védekezik
A beszélgetés elején a kormányfő elmondta, 1576 új fertőzött van és 98 ember meghalt, és több mint 3600 ember van kórházban. Az elmúlt három nap adatai alapján a helyzet javulása megállt, némi romlás látható. Az oltottak száma 264 530 fő, és 90 ezer körül van a második oltottak száma. Most mi támadunk, és a vírus védekezik - . Fotó: MTI/Kovács TamásOrbán Viktor: Nem választási ciklusokban gondolkozom
„A demográfiai adatok esetében érdemes arról beszélni, hogy 2010-ben kezdődött a mostani kormányzás. Az elmúlt 10 évben nagy eredményeket ért el Magyarország az öntudatra ébredés és az önbecsülés terén. Egyre több jól és szépen nevelt családról van kimutatás, a nem kívánt gyermekek száma is lecsökkent. Jobb állapotban van a nemzet, mint 10 évvel ezelőtt” - mondta a kormányfő. Nem választási ciklusokban gondolkozom, mert van ennél fontosabb, nemzedékekben kell gondolkozni, és azoknak meg kell születnie - mondta a kormányfő.
A kormányzati lépések nélkül 115 ezerrel kevesebb gyerek született volna
„Elkötelezett vagyok abban, hogy folytassuk a magyar családok támogatását. Szerencsére a cigányság is támogatja, hogy munkához kössük a támogatási formákat. Ha nem vezetjük be ezeket a lépéseket, akkor 115 ezerrel kevesebb gyerek született volna” - fogalmazott.
Egyre többen akarnak önálló lábra állni
Orbán Viktor bízik abban, hogy minél többen szeretnének önálló lábra állni, így a fiatalok esetében is így gondolkozik. A születéstől a fiatal felnőttkorig jelentős segítséget ad a kabinet ennek a korosztálynak - közölte a kormányfő. „Semmilyen életformát nem akarunk az emberekre erőltetni, hanem csak lehetőséget akarunk nyújtani az embereknek” - közölte a miniszterelnök.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Top hírek


Folytatódik Orbán Viktor országjárása: kövesd velünk élőben az egri békemenetet!
Hatalmas tömeg gyűlt össze Egerben.

„Nem tudok megszólalni, különben sírni kezdenék” – szórakozóhelyen kitört járvány okozta egy tini halálát
A 18 éves agyhártyagyulladást kapott, már nem volt mit tenni.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre