
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA koronavírus-járvány már több alkalommal is bebizonyította, hogy az emberi kreativitás határtalan.
A pandémia miatt sok mindenről le kellett mondanunk, többek közt az utazásról is, ami sokaknak a legfőbb hobbija, kikapcsolódása. Világszerte már egy éve, hogy lezárták a reptereket, és azóta szinte csak üzleti céllal lehet útra kelni. Ebből a helyzetből lett elege egy középkorú nőnek, aki eldöntötte, hogy a járvány sem szabhat gátat a nyaralásnak, ezért otthonába szervezett egy tengerparti üdülést.
Mint az a videóban is látszik, az első állomás a repülőtér volt, amihez egy futópadot hívott segítségül. Rátette a bőröndöt, és türelmesen várta a csomagját, mintha épp most szállt volna le a gépről. Ezután már nem volt más hátra, mint élvezni a természet hangját és a remek kilátást egy koktél társaságában. Persze ehhez is trükköznie kellett, amihez kiváló partner volt a mosógépe. A vicces jelenethez persze alap, hogy dukáltak a nyaralás legfontosabb kellékei, mint a lenge öltözet, a strandpapucs, a szalmakalap és a persze a napszemüveg.
Mint már említettük, a járvány sok mindent kihozott az emberekről, köztük sok olyan őrültséget is, amire a vírus nélkül valószínűleg soha nem került volna sor. Ilyen volt például az az eset, amikor a karantén beköszöntével egy kínai férfi eldöntötte, hogy pandémia alatt sem hagy fel futóedzéseivel, sőt mi több, a lakásában készül fel a maratonra. Ehhez nem kellett mást tennie, mint napi 50 kilométert futni az otthonában. Ahhoz, hogy a „távot” teljesíteni tudja, 6250-szer futotta le a lakásában kialakított útvonalat. Az edzés 4 óra 48 percet és 44 másodpercet vett igénybe. Az amatőr maratonfutó ezt a távot egyébként 2 óra 59 perc alatt is képes megtenni, de bízik benne, hogy a járvány eltűnésével új egyéni csúcsot állíthat majd fel.
Egy Dubajban élő dél-afrikai házaspár szintén bebizonyította, hogy a mozgás a vírus idején sem lehetetlen, ők például az erkélyükön futották le a maratont – számolt be korábban az MTI. A 41 éves Collin Allin és felesége, Hilda 5 óra 9 perc és 39 másodperc alatt tette meg a 42,2 kilométeres távot, 2100 alkalommal futottak végig a 20 méter széles erkélyen. Collin Allin elmondása szerint így akartak másokat is otthoni mozgásra ösztönözni.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.