
Horror: tíz beteget ölt meg egy ápoló, dermesztő, mivel indokolta a tettét
Embereket ölt meg az adminisztráció elkerülése érdekében.
Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök kedden elrendelte Athén térségének teljes karantén alá helyezését az utóbbi hetekben megszaporodott koronavírus megbetegedések miatt.
A korlátozások értelmében bezárják a nem létszükségleti cikkeket árusító boltokat és az iskolákat február 11-től a hónap végéig - mondta Micotákisz lakossági felhívásában, amelyet az ERT közszolgálati televízió közvetített. Hozzátette, hogy a diákok ismét távoktatásra fognak átállni.
Görögország a múlt hét végén szigorításokat fogadott el a koronavírus-járvány terjedésének feltartóztatására, Athénban és Szalonikiben három órával meghosszabbították a hétvégére vonatkozó kijárási tilalmat. Az új szabályok értelmében szombaton és vasárnap este hat órától reggel ötig az emberek csak különösen indokolt esetben hagyhatják el lakhelyüket.
A görög kormány három hete óvatosan lazított a járványügyi korlátozásokon, ennek nyomán azonban egyenletesen emelkedni kezdett a fertőzöttek száma.
A 11 millió lakosú Görögországban a járvány kitörése óta 166 067 koronavírussal fertőzött személyt mutattak ki, akik közül 6017-en hunytak el a kórban.

Embereket ölt meg az adminisztráció elkerülése érdekében.

A hét elejére derülhet ki pontosan a kiváltó ok.

A nő teljesen le van döbbenve ettől a helyzettől.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.