
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÚjra a hívők jelenlétében tarthatta meg vasárnapi szentbeszédét Ferenc pápa, megható témákat is érintett.
Veszélynek nevezte a születések számának csökkenését a „demográfiai télben” élő Olaszországban Ferenc pápa vasárnapi beszédében, amelyet hetek óta először hívők jelenlétében mondott el. Ferenc pápa beszédeit december 20-tól interneten keresztül sugározták. A koronavírus-járvány miatti korlátozások országos enyhítése után ez volt az első vasárnap, amikor ismét a pápai lakosztály Szent Péter térre néző ablakából beszélt. A katolikus egyházfő szavait az esős időben néhány száz hívő hallgatta: a pápa külön köszöntötte azokat a spanyol szerzetesnőket és olasz fiatalokat, akik rendszeresen jelen vannak a vatikáni téren.

Ferenc pápa imádkozott azért, hogy legyen béke Mianmarban, ahol február elsején katonai hatalomátvétel történt. Az egyházfő nemzeti stabilitást, társadalmi igazságosságot, demokratikus együttélést sürgetett az országban, ahová 2017-ben látogatott el.
Olaszországot fenyegető veszélynek nevezte a születések számának zuhanásszerű csökkenését, és azt hangoztatta, hogy a „demográfiai télből” a gyermekek születésének tavasza vezethet ki. Az olasz statisztikai hivatal felmérése szerint 2020-ban az előző évhez képest húsz százalékkal csökkent, és négyszázezer alá esett az újszülöttek száma, ami az utóbbi százötven év legalacsonyabb adata.
Ferenc pápa emlékeztetett a betegek február 11-án sorra kerülő egyházi világnapjára. Kijelentette, a betegek ápolása az egyház számára nem puszta egy választási lehetőség, hanem szerves részét képezi az egyház küldetésének.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.