
Egyre agresszívebbek a tiszások! Lökdösődnek és akasztással fenyegetőznek - videó
Magyar Péterék az adóemelésen kívül az agressziót tudják kínálni a választóiknak.
A hamburger megelőzte a sült krumplit, a hawaii a legkedveltebb pizza; de akadt olyan ember is, aki 150 különböző étterem kínálatát kóstolta végig. Egyre többen rendelnek ételt: így változtatta meg a járvány az evési szokásainkat.
A járvány idején egyre többen veszik igénybe a különböző ételfutárok szolgáltatását, így otthonukban biztonságban tudják elfogyasztani a harapnivalót. Mára teljesen természetessé vált, hogy az emberek a napi bevásárlást is házhoz rendeléssel oldják meg, sőt vannak, akik már a reggeli kávéjukat is lakásukba rendelik. A vírus minden megváltoztatott, egyetlen dolog azonban a régi: szeretünk enni.
Az eddigi legnépszerűbb étel a hasábburgonya helyét a járvány alatt átvette a hamburger, de sushit is egyre többen rendelnek. Megyék tekintetében érthető okokból Budapest vezet, mellette Pest, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar és Baranya megyében választották az étel házhoz szállítását a legnagyobb számban. Érdekes adat, hogy a magyarok legkedveltebb pizzája 2020-ban a hawaii pizza volt. Bár az ananászos változatot sokan
nem kedvelik, de az vitathatatlan, hogy az egyik legismertebb fajta és rengetegszer rendelik az emberek.
Tavaly, a koronavírus első évében, a bevezetett kijárási korlátozások és a folyamatos otthonmaradás arra ösztönözte az embereket, hogy az alkoholt is házhoz rendeljék. A Netpincér által készített statisztika alapján világosan látszik, hogy azokban a hónapokban kezdett el növekedni az alkoholrendelések száma, amikor elkezdődtek a korlátozások és ez addig folytatódott, amíg el nem kezdtek enyhülni a szigorítások. A legtöbb alkoholt a koronavírus első hulláma alatt, áprilisban rendelték, míg a második hulláma alatt újra
növekedni kezdett a leadott szeszrendelések száma.
Az ételrendelő applikáción már arra is van lehetőségünk, hogy online adjunk borravalót, gyorsan népszerűvé is vált a megoldás. A rendelések alapján látszik, hogy átlagosan kicsit több, mint 210 forintos borravalót adnak a felhasználók a futároknak, de volt már olyan is, aki 2000 forinttal ajándékozta meg kiszállítóját. A városokat tekintve nagyvonalúságban Kaposvár áll az élén, a somogyi székhelyet Eger és Székesfehérvár követi bőkezűségben.
Egyetlen ember 323 alkalommal rendelt hamburgert, míg egy másik 176-szor sushit. A NetPincéren rendelők közti leghűségesebb ember tavaly 200 alkalommal rendelt ugyanattól az étteremtől elemózsiát. Bár teljesen hihetetlen, de akadt olyan felhasználó, aki a karantén idején minden nap az online ételrendelést választotta és így két hónap alatt majdnem 8 millió forintot költött ételrendelésre. Vélhetően nem csupán magának rendelt,
mert volt olyan alkalom, amikor egyszerre közel 3 millió forintért vásárolt.
sajtburger
hasábburgonya
hamburger
gyros
hawaii pizza
sör
bor és pezsgő
whiskey
vodka
gin
somlói galuska
tiramisu
palacsinta
csokimousse
fánk
Magyar Péterék az adóemelésen kívül az agressziót tudják kínálni a választóiknak.
Jó hírt kaptak a polgárőrök.
A kiürítés több mint ezer embert érintett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.