
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAz olasz versenyhatóság szerdai közleménye szerint hétmillió eurós pénzbüntetésre ítélte a Facebookot a felhasználók adatainak felhasználásáról szóló elégtelen tájékoztatás miatt.
A Facebook nem tájékoztatta kellő mértékben az oldalára regisztrálókat adataik felhasználásának módjáról - tudatta az olasz versenyhatóság (AGCM) egy közleményben szerdán. A közösségi hálózat nem hajtotta végre az AGCM által 2018-ban bevezetett intézkedéseket - tették hozzá.
Az olasz versenyhatóság szerint a felhasználók az elégtelen információ miatt nem tudták megkülönböztetni, hogy mely adataikat használják fel célzott hirdetésekhez és melyeket ahhoz, hogy például könnyebben találjanak meg más felhasználókat.
A Facebook egy meg nem nevezett szóvivője a dpa német hírügynökségnek elmondta: azért nem hajtották végre a 2018-as intézkedéseket, mert jelenleg is folyamatban van egy ellenük benyújtott felülvizsgálati kérelem tárgyalása. A Facebook ezenkívül megváltoztatta a felhasználási feltételeit, hogy tisztázza, miként használják fel az adatokat - tette hozzá.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.