
Kezdődik a házasság hete: mutatjuk a központi és a fővárosi programokat
Idén február 8-án, vasárnap kezdődik a házasság hete.
Egy férfi kisteherautójával salétromsavat szállított, de nem rögzítette biztonságosan a tartályokat. Útközben az egyik eldőlt és a jármű utasterébe, majd az útra folyt.
Váratlan tragédia lett a kecskeméti mentősök számára egy baleset. Egy férfi kisteherautójával két, 50 literes tartályban salétromsavat szállított, ám nem rögzítette biztonságosan. Útközben az egyik tartály eldőlt, felhasadt, és az erősen maró hatású sav a jármű utasterébe, majd az útra folyt.

A helyszínre hívott mentősök – egy mentőápoló és egy gépkocsivezető – megpróbáltak rajta segíteni, de ahogy megközelítették a kisteherautót, a salétromsav miatt keletkezett maró hatású gázt belélegezték, illetve az a bőrükkel is érintkezett. A két mentős emiatt nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, ám szerencsére maradandó fogyatékosság egyiküknél sem alakult ki.
A szabadlábon védekező vádlottat a járási ügyészség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetéssel vádolja. Bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság dönt.

Idén február 8-án, vasárnap kezdődik a házasság hete.

Te tudod, hogyan írjuk helyesen őket?

A kábítószer a kocsikban cserélt gazdát.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.