Kijárási tilalom: kiderült, mire figyelnek a rendőrök járőrözéskor - Videó!

Este 8 után rendőrök járják a várost, hogy betartassák a kijárási tilalmat. Most a Metropol meghallgathatta a Közrendvédelmi Főosztály esti eligazítását – itt derül ki, melyik rendőr melyik területre megy ki, és melyek azok a szabályok, amelyek betartására különösen figyelnek. Ezután el is kísértük a zsarukat egy esti ellenőrzésre.



Megosztás
Szerző: Holló Bettina
Létrehozva: 2021.01.27.
kulisszák mögött

A rendőrök minden éjjel ellenőrzik az utcán, betartják-e a kijárási korlátozást. Este 8 és hajnal 5 között továbbra is csak azok lehetnek kinn, akik a kormányrendeletben felsorolt kivételekbe tartoznak, például van érvényes munkáltatói igazolása vagy kutyát sétáltat. Nem érdemes a taxikba bújva trükközni, ugyanis az utasokat ott is ellenőrizhetik. Többek közt ez derült ki a Közrendvédelmi Főosztály esti eligazításán, amelyen mi is részt vettük.

Fókuszban a munkáltatói igazolások

Ökrös Imre rendőr főtörzsőrmester pontosan 8 órakor kezdte meg a járőrök eligazítását. Rögtön az elején elmondta, hogy mely kormányrendelet alapján kell eljárni, és mire kell figyelni.

„Nézzétek nagyon a munkáltatói igazolásokat, hogy esetleg annak kapcsán megállapítható-e jogsértés. Nyilván van olyan indok, amellyel kint lehet lenni az utcán, csak azokkal szemben járunk el, akiknél felmerül a bűncselekmény vagy szabálysértés gyanúja ” – mondta Ökrös.

Fotó: Keresztesi Balázs

„Ellenőrizzétek a taxisokat is”

Bár sok szabályszegő abban bízik, hogy a taxisokat úgysem állítják meg, kiderült, hogy ennek az ellenkezője az igaz.

„A gépkocsikat állítsátok meg, a taxisokat is nyugodtan, mert a taxikban lehetnek olyan utasok, akik pontosan a kijárási korlátozásokat szegik meg, így játsszák ki a rendszert, próbálnak taxival utazgatni, ezért fontos őket ellenőrizni. A taxis nyilván jöhet-mehet, ő munkát végez” – emelte ki a főtörzsőrmester.

Nem lehetnek nyitva a szórakozóhelyek

Egyre több vendéglátós dönt úgy, hogy megkockáztatva a rendőrségi eljárást és a büntetést, kinyitja a hónapok óta zárva tartó egységét. Úgy tűnik, hogy ők nagyobb kockázatot vállalnak, mint gondolnák.

– Ha a területeteken van szórakozóhely, ahol láthatóan vendég van, fény szűrődik ki, azt jelezzétek, ki fogunk menni a helyszínre. Ha valóban nyitva van, akkor a bezárásáról gondoskodni fogunk – jelentette ki Ökrös.

Fotó: Keresztesi Balázs

2 embert meg is „büntettünk”

Az eligazítás után el is kísértük a rendőröket egy esti budapesti ellenőrző körútra. Több embert megállítottak, és mindenkitől el is kérték a munkáltatói igazolást. Ezen az estén két embert büntettek meg: az egyiken nem volt maszk, a másiknak pedig nem volt érvényes munkáltatói igazolása. Egy következő számunkban részletes riportban számolunk be arról, mit tapasztaltunk az utcán.

Kisokos: ilyen az érvényes papír

  • A munkáltatói igazoláson szerepelnie kell,
  • a munkavállaló személyes adatainak (név, személyazonosító igazolvány/útlevél).
  • a munkavállaló címének, legyen az a lakcíme, a tartózkodási címe, vagy szálláshelye.
  • a cég nevének, székhelyének, illetve a körülménynek, ami indokolta az este 8 és hajnali 5 közti munkavégzést.
  • nem maradhat le róla a cég aláírása és pecsétje sem.
  • Munkáltatói igazolást ki lehet állítani akár csak egy napra is (pl. túlóra miatt).
  • Az egyéni vállalkozók kiállíthatják maguknak.
  • Fotó: Keresztesi Balázs

    Egy hét, 3 ezer szabályszegő

    Az elmúlt héten összesen 3061 személy ellen kellett intézkednie a hatóságoknak a kijárási korlátozások megszegése miatt. Még mindig sokan nem tartják be a szabályokat. A legtöbben általában hétvégén vannak az utcán este 8 után. A múlt hétvégén ez a szám 1471 volt. November eleje, a kijárási korlátozások óta összesen csaknem 30 ezer ilyen szabálysértés történt.

    Hamis papírral próbálkozott a határnál

    A rendőrök még tavaly ősszel állítottak elő egy zalaegerszegi gépjárművezetőt, aki a rábafüzesi határátkelőhelynél hamis munkáltatói igazolást adott át az igazoltatáson. A nyomozók a 27 éves férfit gyanúsítottként kihallgatták és hamis magánokirat felhasználása megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást.

    Taxis: „Fejenként 60 ezerre büntették az utasaimat”

    Lapunknak egy taxisofőr mesélt arról, hogy bár őt személyesen eddig még nem állították meg, mégis szemtanúja volt az utasai megbüntetésének.

    Egy hete a Blaha Lujza téren tettem ki két ittas fiatalt, akiknél maszk és munkáltatói igazolás sem volt. Ahogy kiszálltak, megjelentek a zsaruk és fejenként 60 ezer forintra büntették őket. Kollégáktól hallottam, hogy a rendőrök abban az esetben is megállíthatják a taxit, ha kiszúrják, hogy a sofőrön vagy az utasokon nincs maszk – mesélte a taxis. Hozzátette: - Sajnos nagyon kevés fuvarom van, talán a péntek és a szombat erősebb, amikor a fiatalok a korlátozások ellenére is megtalálják a módját a bulinak.

     









    Top hírek





    Hírlevél-feliratkozás