
Megölte a barátnőjét, de egy 200 éves törvény miatt nem kapott büntetést
Harcba száll a törvény ellen a gyászoló család.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEgy korábbi vitás ügy torkollott gyilkosságba: a vádlottak összeverték és megkéselték áldozatukat, aki belehalt a sérüléseibe.
A Budai Központi Kerületi Bíróság elrendelte annak a két fiatal férfinak a letartóztatását, akiket azzal gyanúsítanak, hogy megöltek egy 19 éves fiatalembert a IX. kerületben - tudatta az MTI-vel a Fővárosi Főügyészség szóvivője szombaton.

Rab Ferenc tájékoztatása szerint a bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően a szökés és elrejtőzés, valamint a bűnismétlés veszélyére tekintettel rendelte el a kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős, az ellen a gyanúsítottak és védőik fellebbezést nyújtottak be.
A rendőrség csütörtökön jelentette be, hogy őrizetbe vették a két gyanúsítottat. A nyomozás adatai szerint a 19 éves fiatalember egy Telepy utcai társasház előtt egy korábbi vitás ügy miatt keveredett szóváltásba a 20 éves B. Jánossal és a 21 éves B. József. A vita során a 19 éves férfi elővett egy gumilövedékes fegyvert, és több lövést adott le a két férfira, majd bemenekült egy társasházba.
B. János és B. József követte a lépcsőházba a férfit, ahol B. János egy késsel megszúrta, majd többször megrúgták és megütötték. Ezután elmenekültek a helyszínről, de a budapesti rendőrök pár percen belül a helyszín közelében elfogták őket.

Harcba száll a törvény ellen a gyászoló család.

Kisebb tűz keletkezett egy irodában Budapest VI. kerületében.

Idén is elképesztő látványt nyújt a tiszavirágzás.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.