
Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolMiközben az emberek az egész világon megpróbálják a lehető legkevesebb érintéssel elintézni pénzügyeiket, addig akadnak olyanok is, akik beteges módon hangoztatják, ők semmitől sem félnek.
Egy gusztustalan videó miatt áll a bál az angliai Sheffild városában. A felvétel alapján keres a helyi rendőrség egy férfit, aki az egyik legfertőzöttebb ország lakójaként vírustagadó, ráadásul, amikor csak teheti a bankautomaták billentyűzetét nyalogatja.
Sőt, undorító tettét, ami még a járványhelyzet előtt is elítélendő lenne, büszkén megosztotta Facebook-oldalán is. Miközben az általa streamelt videóban benyálazta a nyomógombokat, azt mondta: „Koronavírus a segg*m!„
A videóval és cselekedetével azt akarta bizonyítani, hogy a koronavírus nem létezik.
Egy szemtanú, aki az egész jelenetsort végignézte, jelentette az esetet a South yorkshire-i rendőrségen és elmondta, a férfinek nem ez volt az egyetlen automatája, amit megbecstelenített a városrészben - írta meg a Timesnownews.
Sokkoló képsorok következnek!

A rendőrség beazonosította a férfit a videók alapján, és vizsgálatot indítottak ellene.
A gyenge gyomrú olvasóink, ne nézzék meg ezt a videót.

Megszólalt a polgármester.

A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.