
Emberi térdkalács miatt riasztották a parti őrséget – Nem az volt, aminek hitték
Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEgy 12 éves lány is tagja volt annak a csapatnak, amelyik halálra késelt egy 15 éves fiatalt és erről élőben közvetítettek a közösségi médiában.
Egy Louisiana állambeli Walmart üzletben halálra szúrtak egy 15 éves lányt. Az eset többek között azért is elképesztően brutális, mert az egész gyilkosság folyamata végig megtekinthető volt a közösségi médiában, és egy fiatalkorú lánycsapat követte el.
A hivatalos jelentések szerint szombat este fél 8-kor több fiatal lány között tört ki veszekedés a szupermarketben, ezután pedig a csapat fiatalkorú lány az üzletből ellopott késsel halálos sebet ejtett a 15 éves áldozaton. - írta meg a The Sun.
A lány életét még megpróbálták megmenteni, de a kórházba szállítása után életét vesztette. A rendőrség a nyomozás során a legtöbb bizonyítékot a közösségi médiából szerezte meg. Az egész esetet meg lehetett tekinteni ugyanis a Facebookon és az Instagramon is.
A nyomozók elfogták a négy lányt, akik közül egy 14 éves, kettő 13 éves, egyikőjük pedig csak 12 éves volt. A vizsgálatot vezető rendőr elmondta, a lányokról nemrég egy másik videó is felkerült a netre, amely során válogatott káromkodások közepette elhangzott egyikőjük szájából az a mondat is,hogy:
„Csak szíven szúrtuk azt a k...át. Magasról sz.runk rá!„
A rendőrség letartóztatta a tinédzser lányokat, miután a videókból egyértelműen kiderült a bűnösségük. Egyikőjüket gyilkossággal vádolják, a másik három ember másodrendű vádlott az ügyben.
A videó megtekintését csak erős idegzetű olvasóinknak ajánljuk.

Térdkalácsnak nézték, de egészen más volt.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.

Az esetről megdöbbentő felvétel készült.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.