
Bejelentés! Az EB lassú vakcina-beszerzése miatt maradnak a korlátozások
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolSzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter botrányosnak tartja az Európai Bizottság vakcinabeszerzéseit.
Az Európai Bizottság (EB) „botrányosan” lassú vakcinabeszerzése miatt nem lehet feloldani a korlátozásokat – mondta Szijjártó Péter a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön egy más témában tartott budapesti sajtótájékoztatón.
Hozzátette: a tavalyi évet jellemző problémák nem tűntek el idén sem, sőt az esztendő elején - a várakozásokkal ellentétben – elmaradt az „eufória”.
„Mindenki azt várta a brüsszeli hitegetés alapján, hogy a tavalyi év végén, az idei év elején az Európai Unióban (EU) hatalmas sebességgel indul be az oltás, aminek nyomán aztán az európai országokban a meglévő korlátozó intézkedéseket, szigorításokat fel lehet majd oldani” – hangsúlyozta a külügyminiszter.
Hozzátette, mindez azonban elmaradt az EB miatt, míg az EU határain túl, az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában és Izraelben „viharos sebességgel” zajlik az emberek beoltása.

Szijjártó Péter szerint az EU által támogatott vakcinafejlesztésből származó oltóanyag éppen az EU-ba jut el a leglassabban. „Ez egész egyszerűen botrányos helyzetet hozott létre, főleg úgy, hogy az Európai Bizottság hosszú hónapokon keresztül folyamatosan támadta azokat az országokat - mint minket is -, amelyek más forrásokból is szerettek volna oltóanyagot vásárolni”– emelte ki.
Szerinte ezek alapján helyes lépés volt megkezdeni a tárgyalásokat keleten is, hiszen arról lehet hallani, hogy nagy nyugat-európai országok, illetve cégek az oroszokkal „valamifajta” vakcinafejlesztésről vagy -gyártásról tárgyalnak.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre