
Kocsiból ki, földre le – újabb magyarországi drogfogás, újabb videó
Újabb gyanúsítottakat állítottak elő.
Február 12-én kezdi meg a 13. havi nyugdíj kifizetését az államkincstár, külön juttatásként nagyjából 2,5 millió nyugdíjban és nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy kapja meg havi járandóságának egynegyedét - mondta Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára a Magyar Nemzetnek.
A banki átutalások február 12-én történnek meg, a postai kézbesítés ezután következik, vagyis nagyjából két hét múlva a címzettek kézhez vehetik az őket megillető summát - közölte. A részletekről szólva elmondta, hogy a 13. havi nyugdíjat négy lépésben állítja vissza a kormány, teljes havi összeggel 2024-ben számolhatnak az érintettek. Most negyedhavi nyugdíjat kapnak a jogosultak, az egyheti összeg az átlagnyugdíjnál 37 650 forintot jelent.
Tállai András tájékoztatása szerint a negyedhavi összeg kifizetése 77-78 milliárd forint, összesen ennyi pénzt kap a nagyjából 2,1 millió nyugdíjas február közepén. Rajtuk kívül további négyszázezer nyugdíjszerű ellátásban részesülő személy is kézhez kapja a 13. havi ellátását, részükre további több mint tízmilliárd forintot juttat el a kincstár.
Az államtitkár hozzátette, hogy ha az idei folyamatok a kormány tervei szerint alakulnak, akkor újra erőteljesen növekedhet a magyar gazdaság, ez pedig kézzelfogható előnyt hozhat az időseknek is: ha a GDP 3,5 százaléknál nagyobb arányban nő, akkor a kormány novemberben prémiumot fizethet a nyugdíjasoknak. Erre tavaly nem kerülhetett sor, idén viszont minden ok megvan a bizakodásra - mondta, jelezve azt is, hogy a kormány 53,4 milliárd forintot már félretett az év végi nyugdíjprémiumra.

Újabb gyanúsítottakat állítottak elő.

Több hónapig tartó nyomozás után letartóztatták az anyát.

Több mint egy évtizedes csúcs dőlt meg ezzel.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.