Megvan, melyik vakcina lehet a befutó Magyarországon

A tömeges koronavírus elleni oltás várhatóan a jövő év első negyedében kezdődhet.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.13.
vakcina

Az amerikai-német Pfizer vakcinája kaphatja meg leghamarabb az engedélyt Magyarországon. A tömeges koronavírus elleni oltásra várhatóan a következő év első negyedévében számíthatunk – közölte Facebook- oldalán a magyar kormány.

Az amerikai Pfizer és a német BioNtech november 18-án azt közölte a világgal, hogy vakcinája hatékonysága 95 százalékos.

A kuvaiti hatóságok is engedélyezték a Pfizer és a BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának vészhelyzeti alkalmazását – derül ki az ország egészségügyi minisztériumának vasárnapi bejelentéséből. A tárca közleménye szerint az engedélyeztetést megelőzően egy erre a célra felállított bizottság ellenőrizte a vakcina biztonságát, hatékonyságát és minőségét, valamint tanulmányozta a klinikai vizsgálatok eredményét is.

A térség országai közül csütörtökön Szaúd-Arábiába is jóváhagyta a vállalatok gyártotta vakcinát, amelyet december elején Bahrein – a világon másodikként – szintén engedélyezett.

A Pfizer/BioNTech-vakcina alkalmazása elsőként az Egyesült Királyságban kapott hatósági jóváhagyást.

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszer-engedélyeztetési Hivatal (FDA) pénteken engedélyezte a Pfizer és a BioNTech vállalatok koronavírus elleni oltóanyagának vészhelyzeti alkalmazását az Egyesült Államokban. Az FDA 95 százalékos hatékonyságúnak minősítette az oltóanyagot. A vakcinát 16 éven felülieknek adhatják be. Az első mintegy 2,9 millió dózissal főleg egészségügyi dolgozókat és idősotthonok lakóit fogják beoltani.

A Pfizer/BioNTech-vakcinát elsőként az Egyesült Királyságban engedélyeztették, később Bahreinben, Kanadában és Mexikóban is megkapta a hatósági jóváhagyást, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) a tervek szerint december 29-ig le akarja zárni az oltóanyag kiértékelését, bár közölte, hogy ez az időpont még változhat.

https://www.facebook.com/kormanyzat/photos/a.134933189912743/4812701988802483/









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás