
Hajléktalanok a panelházak tetején: visszaköltöztek a kelenföldi házfoglalók
A jó idő visszacsalogatta a hajléktalanokat a tetőre.
Online lehet időpontot foglalni az év eleji tesztelésekre.
Csütörtökön 20 óráig van lehetőségük online időpontot foglalni az óvodai és általános iskolai dolgozóknak az iskolakezdés előtti, január eleji gyorstesztelésekre – közölte a Miniszterelnökség. A gyorstesztelések célja az, hogy továbbra is biztosítsák az óvodák és iskolák zavartalan működését. Az önkéntes és ingyenes vizsgálatokat országszerte 99 mintavevő ponton végzik majd január 2-án szombaton és 3-án vasárnap 7-19 óra között – adtak tájékoztatást.
Időpontot foglalni itt lehet.
A Miniszterelnökség közleménye szerint a csoportos tesztelést ezúttal is a fővárosi és megyei kormányhivatalok szervezik. A vizsgálatokat összesen 263 mintavevő csapat végzi majd, amelyek a kormányhivatalok egészségügyi végzettségű munkatársaiból, orvos- és egészségtudományi képzésben tanuló egyetemi hallgatókból, valamint a tankerületi központok munkatársaiból állnak.

Továbbra is fontos az iskolák működésének fenntartása, ezért a téli szünetben takarítják az iskolákat, és ahol szükséges, ott katonák fertőtlenítenek. Hozzátették: az általános iskolák január 4-én nyitnak. Az elmúlt hetekben célzott csoportos teszteléseket végeztek az óvodai és iskolai dolgozók körében is - emlékeztettek. A részvétel a vártnál alacsonyabb volt, és a megjelentek mindössze 2 százaléka bizonyult pozitívnak – írták.

A jó idő visszacsalogatta a hajléktalanokat a tetőre.

A tiszások nem bírnak leállni a rongálással. Fazekas Csilla nagyvonalúan reagált.

Ez még a kormányfő számára is új élmény volt!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.