
Sokkoló: Barátnője meggyilkolásával vádolják a híres sportolót
A vád szerint a férfi megölte barátnőjét.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolAkciófilmbe illő rendőrségi jelenet zajlott le Zuglóban.
Nem semmi, amit a zsaruk végig vittek, a rajtaütésüket látva egy A kategóriás mozifilmben is megállták volna a helyüket.
A rendőrök a XIV. kerületben csaptak le négy férfira, akiket betörésekkel, autófeltörésekkel, de még sírrablással is meggyanúsítottak.
A XIV. kerületi egyenruhások egy zuglói áruház mélygarázsában elkövetett autófeltörések felderítése során találtak rá a négy férfire.
A társaság egy idő után már nem elégedett meg az autókból kilopott tárgyakkal, a nagyobb zsákmány reményében ősszel már lakásbetöréssel próbálkoztak a XVIII. kerületben, de a házba nem sikerült bejutniuk. December 1-jén egy Komárom-Esztergom megyei, nyolc nappal később egy Pest megyei temetőben próbáltak feltörni egy-egy kriptát, mert úgy tudták, hogy az elhunytak mellé ékszereket is temettek. A sírboltok vastag ajtói és falai azonban itt is kifogtak rajtuk.
A bandán a zsaruk éppen akkor ütöttek rajta, amikor egy sikertelen temetőlátogatásból tartottak hazafelé.

A vád szerint a férfi megölte barátnőjét.

Megszólalt a rendőrség.

A pénzből élelmiszert, hiteleket és szállodákat finanszíroztak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.