
Szóvá tette a hangos telefonálást, az életével fizetett érte – Hét gyermek maradt apa nélkül az értelmetlen vita miatt
Egy mindennapos vita tragédiába fulladt.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA nőnek elege lett abból, hogy a járvány ellenére sem tartják be a szabályokat.
Elege lett az amerikai pincérnőnek, amiért már sokadik alkalommal maszktagadók léptek be az étterembe. A felszolgáló megkérte a vendégeket, hogy vegyék fel, ők azonban vallási okokra hivatkozva ellenkeztek. A nő ettől teljesen kiborult, erről pedig egy videó is készült.
- Tudjátok mit, felmondok, rohadtul elegem van belőletek. Főnök, én nem csinálom tovább ezt a szart. Ezek a vendégek nem hajlandóak felvenni a maszkjaikat - kiabálta a pincérnő.
A hangoskodásra a főnök is kijött, aki megnyugtatta alkalmazottját, és meggyőzte arról, hogy folytassa a munkáját. A maszktagadókat pedig felszólította arra, hogy vegyék fel a maszkot vagy távozzanak. A vendégek végül pár keresetlen szó után távozták. A pincérnőt pedig azóta hősként ünnepli az internet.

Egy mindennapos vita tragédiába fulladt.

Nem bírta elviselni a visszautasítást.

A nyomozók már le is zárták az ügyet.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.