Életveszély! Bedrogozva versenyeztek az Üllői úton, ez lett a vége





Kommandósok vigyáztak annak az autónak a sofőrjére, ami belecsapódott egy Suzukiba, miután nem sikerült kielőznie.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.12.
X. kerület Brutális baleset

Súlyos baleset történt péntek éjszaka az Üllői úton az Ecseri út előtt a vasúti felüljáró alatt, a jelenlegi információk alapján kábítószer hatása alatt lehetett az egyik sofőr - írja a Budapest környéke.hu.

Állítólag két autó versenyzett egymással, nagyon gyorsan mentek, majd az egyik, vélhetően a baleset helyszínén maradt Subaru Impreza a szembejövő oldalon próbálta előzni a Suzukit.

A sofőr elvesztette az irányítást, nekicsapódott a Suzukinak, majd a padkának, végül az út melletti kis domboldalon állt meg.

A Suzuki előtt haladt egy Opel, szerencsére megúszta a karambolt, az opeles előtt pedig egy rendőrautó volt, így a rendőrség gyorsan kiért a helyszínre.

A balesetet követően a Subarut vezető fiatal férfit a közeli OMV-kútra vitték a rendőrök. A Budapest környéke lap helyszínen tartózkodó tudósítója is meglepődve látta, hogy látványosan remegett a sárga pulóveres férfi. Először azt hitte, fázik, de azt mondták a benzinkúton, hogy a férfi valójában azért remeg, mert be van drogozva és jön le a cuccról. A kokainnak lehet ilyen utóhatása.

A férfit katonák őrizték a benzinkúton, majd megbilincselték és vélhetően vérvizsgálatra vitték. Az autóverseny másik résztvevője lelépett, őt a helyszínen elmondottak alapján keresik a rendőrök.





Ezeket olvastad már?
Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

Borzalmas baleset Ceglédnél, gyerekek vannak életveszélyben

Macskafogó fantom kísért Újbudán – ügyes trükkel cserkészi be az áldozatait – Fotó

Macskafogó fantom kísért Újbudán – ügyes trükkel cserkészi be az áldozatait – Fotó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás