
Eldőlt! Folytatódik a veszélyhelyzet a szomszédban
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolSzlovákiában október eleje óta változatlan a helyzet, és úgy tűnik, hogy az is marad.
Szlovákiában ismét - ezúttal 40 nappal - meghosszabbította az október elsején bevezetett veszélyhelyzet érvényességét a kormány.

Az intézkedésről keddi ülésén döntött a pozsonyi kabinet a koronavírus-fertőzés terjedésére hivatkozva. A veszélyhelyzet mostani - már második - meghosszabbítását az az új alkotmánytörvény tette lehetővé, amelyet kedden hagyott jóvá a pozsonyi törvényhozás. A gyorsított eljárásban elfogadott jogszabályt hevesen ellenezte az ellenzék, és jogi szakértők bírálatát is kiváltotta.
A jogszabályban bírálói leginkább azt kifogásolták, hogy annak alapján a kormány a végtelenségig hosszabbíthatja a veszélyhelyzetet, illetve azt, hogy a kormány bármilyen mértékben és formában kibővítheti a lakosságra vonatkozó mozgáskorlátozásokat, és kényszertartózkodást írhat elő.ű
Érvényben marad a kijárási tilalom is
Ha az alkotmánytörvényt a kormánykoalíció nem tudta volna jóváhagyni a törvényhozásban, akkor december 29-én „de jure” lejárt volna az októberben bevezetett veszélyhelyzet, és így több korlátozó intézkedés - köztük a december 19-től bevezetett kijárási tilalom is - hatályát vesztette volna. Így azonban mindezek az intézkedések továbbra is hatályban maradnak, az eredeti tervek szerint legalább január 10-ig.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre