A kormány szigorú járványügyi intézkedéseinek része az is, hogy ötven főben határozta meg azoknak a létszámát, akik jelen lehetnek egy temetésen.
„A tapasztalatok szerint rendkívül nehéz ellenőrizni a járvánnyal kapcsolatos szabályok betartását, hiszen a búcsúztatásokra bárki elmehet, akár külön értesítés nélkül” - írja a Nool.hu.
Látogató mécsest gyújt a budapesti Farkasréti temetõben a közelgõ mindenszentek ünnepe és halottak napja elõtt MTI/Mohai Balázs
A Nool.hu egyik olvasójának beszámolója szerint a helyi plébános, miután az utolsó pillanatban megérkezett, gyorsan megszámolta a jelenlévőket, majd annyit közölt a gyásznéppel, hogy ő semmiképp nem szegi meg a járványügyi szabályokat, és minden további magyarázatot mellőzve faképnél hagyta a gyászolókat.
A teljesen zavarodott hozzátartozók nem tudták, mitévők legyenek. A helyzetet a helyi kántor segített megoldani a nyugat-nógrádi településen, aki maga tartotta meg a gyászszertartást, így végül sikerült méltóképpen elbúcsúztatni a halottat.
A Nool.hu információ szerint a község önkormányzata a temetésen történteket jelezte a Váci Egyházmegyénél, mivel azon az állásponton vannak, hogy a plébános viselkedésével kegyeletsértést követett el.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Németországban több helyen is 3 euró fölé emelkedett az üzemanyag ára, miközben Magyarországon – a magyar kormány által bevezetett – védett áron továbbra is megfizethető a tankolás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.