Súlyos büntetést kaphat a terrorcselekményre készülő férfi





Fegyházbüntetésre számíthat az a férfi, aki terrorcselekményre készült, és a rendőröket is többször megfenyegette, hogy megöli őket



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.18.
rendőrség fenyegetés börtön terrortámadás

Emberölés és terrorcselekmény előkészületével vádolja a Fővárosi Nyomozó Ügyészség azt a férfit, aki tavaly decemberben és idén januárban több különböző szervnek elküldött beadványában rendőrök megölésével fenyegetőzött.

Ibolya Tibor fővárősi főügyész közleményében azt írta: a 44 éves férfi egy önálló bírósági végrehajtónak, az Országos Rendőrfő-kapitányságnak, valamint a Terrorelhárítási Központnak(TEK) küldött beadványaiban azzal fenyegetőzött, hogy rendőrök életét fogja kioltani. Hat hónappal később egy büntetőügyben akarták tanúként kihallgatni, ám ekkor ismételten rendőrök megölésével fenyegetőzött és nem jelent meg a kihallgatáson. Ezzel az volt a célja, hogy a tanúkihallgatást elkerülje, akadályozva a rendőrséget a törvényes feladatainak ellátásában - tette hozzá a főügyész.

Fotó: Police.hu

Az ügyben a nyomozás a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség - a Terrorelhárítási Központ segítségével - a férfit 2020 januárjában elfogása után, gyanúsítottként hallgatta ki emberölés előkészületének bűntette miatt. A nyomozó ügyészek a TEK szakembereivel együtt júliusban ismét elfogták a férfit, akkor terrorcselekmény előkészületének bűntettével is meggyanúsították és őrizetbe vették. Az ügyészség indítványozta a letartóztatását, ám a bíróság nyomkövető eszközzel segítségével bűnügyi felügyelet alá helyezte.

A férfi akár letöltendő fegyházbüntetésre és közügyektől való eltiltással is számolhat. Enyhébb büntetést, letöltendő börtönt és közügyektől eltiltást csak akkor fogadnak el a nyomozó ügyészek, ha a férfi beismeri bűnösséget.





Ezeket olvastad már?
Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

Olasz fagylaltárus okozhatja a magyar érettségizők vesztét

Csupán 2 százalék esélyt adtak Máténak a túlélésre: az egész község összefogott a háromgyermekes édesapáért

Csupán 2 százalék esélyt adtak Máténak a túlélésre: az egész község összefogott a háromgyermekes édesapáért

Itt a kispesti mutyitérkép: több mint 80 korrupciógyanús ügy, amely az önkormányzathoz kötődik

Itt a kispesti mutyitérkép: több mint 80 korrupciógyanús ügy, amely az önkormányzathoz kötődik

Így folytatódott Orbán Viktor országjáró kampánykörútja – Fotók!

Így folytatódott Orbán Viktor országjáró kampánykörútja – Fotók!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás