RETRO RÁDIÓ

Kinézik a boltokból az időseket? Túlzásba estek az üzletek





Vannak boltok, amelyek nem látják szívesen a 65 év felettieket a vásárlási idősávon kívül.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.28.
jogellenes korlátozás koronavírus idősek vegyesbolt vásárlási idősáv

Tavaszi mintára, több üzletben az előírtnál szigorúbban alkalmazzák a koronavírus-járvány miatt bevezetett vásárlási idősávokat.

Akad vegyesbolt, amely az idősek délelőtti két óráján kívül már nem vagy nem szívesen fogad veszélyeztetett korú vevőket, ám ez jogellenes

- írta a szombati Magyar Nemzet.

 

A lap szerint míg a fiatalok alkalmazkodnak a 65 év felettiek „előjogaihoz”, az érintett korosztály az első adventi hétvé­géig a vártnál kisebb arányban fogta vissza délutáni látogatásait a zsúfoltabb helyeken.

Fotó: Metropol/Nagy Zoltán

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke felidézte, hogy a rendelet hétköznap 9 és 11, hétvégén 8 és 10 óra között kizárólag a 65 év felettieknek engedi meg a vásárlást a napi fogyasztási cikkeket, élelmiszereket árusító üzletekben és a patikákban, másként viszont nem korlátozza az idősebbek bolti látogatásait. Jogellenes, ha az üzemeltető megtagadja a belépés lehetőségét a 65 év felettiektől - hangsúlyozta, hozzátéve: a szabad vásárlás lehetősége ellenére azt javasolják, hogy a védett korosztály tagjai a délelőtti idősávon kívül csak elkerülhetetlen esetben keressék fel az üzleteket, amelyekben karácsonyig egyre nőhet a vevők száma.

Azt is mondta, hogy fegyelmezettebb lett a lakosság a kereskedelemben. Többen vásárolnak egyedül, és terjed a gumikesztyű használata is - közölte Bubenkó Csaba.





Ezeket olvastad már?
Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Most érkezett: áll a forgalom a metró vonalán, sínekre ugrott valaki a Dózsa György úton - fotókkal

Most érkezett: áll a forgalom a metró vonalán, sínekre ugrott valaki a Dózsa György úton - fotókkal

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás