RETRO RÁDIÓ

Figyelem! Változnak a jótállások időtartamai 2021-től





A jövő évtől jelentősen megváltoznak a kötelező jótállás szabályai Magyarországon: az egyik legfontosabb újdonság a sávos jótállás bevezetése - tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.14.
jótállás

A jelenlegi egy év helyett a 2021. január elsejétől megvásárolt termékekre az árhoz igazodóan akár 2-3 év is lehet a jótállás időtartama - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

Továbbra is egy év marad a jótállás a 10 és 100 ezer forint közötti árú termékekre. A 100 ezer forintnál drágább árucikkre azonban már két, a 250 ezer forint fölöttiekre pedig három évig lehet érvényesíteni majd a jótállási igényt. A változtatás fenntarthatósági célokat is szolgál, hiszen arra ösztönzi a gyártókat, hogy tartósabb termékeket állítsanak elő, így csökkenhet az elektronikai és egyéb hulladékok mennyisége - írták.

A jövő év elejétől bővül a kötelező jótállás alá tartozó termékek köre egyebek mellett a napelemmel, a drónnal vagy az elektromos rollerrel. A gyártóknak jótállást kell vállalniuk például a 10 ezer forintnál drágább nyílászáróra, redőnyre, garázskapura, csaptelepre, kádra, zuhanykabinra is.

Egyes termékeket a használat előtt szakembernek kell üzembe helyeznie - ilyenek például a gáztűzhelyek -, ami akár hosszú idővel a beszerzésük után történik csak meg. Ha a beüzemelés a vásárlást után több mint hat hónappal történik meg, a jótállás kezdő időpontja a termék megvásárlásának napja lesz. Ha hat hónapon belül, akkor továbbra is a beüzemelés napján kezdődik a jótállási idő, amely értékhatártól függően akár három év is lehet - hívták fel a figyelmet.

A fogyasztóvédelmi hatóság 2021-ben egész évben ellenőrzi majd az új előírások betartását a hagyományos és az online kereskedelemben is.





Ezeket olvastad már?
Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Újabb botrány a HÉV-en: úgy megijedt Anna, hogy a következő megállónál lemenekült a szerelvényről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás