
"Inkább én nem eszek" - Forgács Zoltán és kutyája, Letti ismét az utcára kerülhet
Forgács Zoltán mindenét elveszítheti.
Egészen megdöbbentő eredményre jutottak az egész világot meghódító Trónok harca sorozatot kutató szakemberek
Az életszerű társas kapcsolatok ábrázolása jelenti a Trónok harca sikerét brit és ír kutatók elemzése szerint.
A karakterek által ápolt társas kapcsolatok száma és intenzitása hasonló a való élethez - állapították meg a szakértők az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmányukban.
A hálózatelemzések és matematikai eljárások segítségével végzett vizsgálatukban a pszichológusok és a matematikusok nem a filmsorozatra, hanem annak irodalmi alapjára, George R.R. Martin A tűz és jég dala című öt kötetből álló fantasy-sorozatára összpontosítottak. A későbbi nagy sikerű filmsorozat címét az első kötet címe - Trónok harca - adta.
A könyvsorozat 1996-ban jelent meg, azóta több mint 70 millió példányban kelt el. A történet egy fiktív, fantázia lényeknek is otthont adó, a középkorra hasonlatos világban játszódik, amelyben különböző királyságok harcolnak a Vastrónért.
A kedvelt karakterek halálának, vagy más váratlan eseményeknek a sorrendje is hasonló módon döntő a siker szempontjából a kutatók szerint. Ezek ugyanis elég gyakran és váratlanul történnek ahhoz, hogy lekössék az olvasót, de nem annyira gyakran, hogy ne tudja követni a cselekményt, vagy hogy a történet valószínűtlenné váljon.
„Ezek a kötetek a váratlan fordulatokról ismertek, amelyek gyakran egy fő karakter halálát is jelenthetik” - mondta Padraig MacCarron, az írországi Limericki Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője. „Érdekes látni, ahogyan az író sorba rendezte a fejezeteket, a sorrend által még véletlenszerűbbnek tűnnek az események, mint egy kronologikus elbeszélés esetében” - vélte a szakértő.
Robin Dunbar, az Oxford Egyetem tudósa szerint „a tanulmány meggyőző bizonyítékokat szolgáltat arra, hogy a jó író az olvasó pszichológiai határain belül alapos munkát végezve alkot”.
Forgács Zoltán mindenét elveszítheti.
Ráckeve és Kiskunlacháza között történt a baleset.
Orbán Viktor fontos témákkal érkezett a Kossuth Rádióba.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre