
Eső után köpönyeg: Az elmúlt 80 év esőkabátjai - Galéria
Az első esőkabátot egy Skót találta fel.
Lefejeztek egy embert a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban péntek késő délután, az elkövetőt agyonlőtte a rendőrség, az ügyben a terrorellenes ügyészség indított vizsgálatot - közölték a francia hatóságok.
Értesülések szerint az elkövető a nyílt utcán késsel támadt áldozatára, majd lefejezte. A rendőrség a közeli Éragny-sur-Oise településen végzett a támadóval, aki állítólag a rendőrökre is rátámadt. A francia BMF TV ugyancsak arról számolt be, hogy a tettest agyonlőtték.
A francia rendőrség szerint az áldozat egy középiskolai történelemtanár volt. A rendvédelmi szervek egyik forrása úgy tudja, hogy Mohamed-karikatúrákat mutatott az iskolai tanórán.
Egy másik rendőrségi forrás közölte: szemtanúk beszámolói szerint az elkövető az Allahu akbar kiáltást hallatta.
A francia terrorellenes ügyészség közölte, hogy egyebek mellett terrorista indíttatású gyilkosság miatt indított vizsgálatot.
Értesülések szerint Jean Castex francia miniszterelnök a helyszínre indult.
Franciaországot évek óta iszlamista merénylethullám sújtja, amelyben több mint 250-en vesztették életüket. Szeptember végén késsel megsebesítettek két embert a Charlie Hebdo korábbi párizsi szerkesztőségének közelében, ahol 2015-ben két merénylő meggyilkolt tizenkét embert. A szeptember végi támadás főgyanúsítottja a francia szatirikus hetilapon akart bosszút állni Mohamed-karikatúrák közlése miatt.
Az első esőkabátot egy Skót találta fel.
Óriási felháborodást keltett a Kárpátalján agyonvert kényszersorozott magyar férfi esete. Vírusként terjed az emberi jogok megsértése.
Egy kertészkedést kedvelő nő valóságos sokkot kapott.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.