Milliós árcsökkenésnek örülhetnek a lakásvásárlók





A 2022 végéig zajló építkezések esetében ismét 5 százalék lesz a lakásépítés áfája - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Hír TV Magyarország élőben című műsorában. Mindez azt jelenti, hogy azok a vásárlók, akik az elmúlt időszakban már 27 százalékos áfakulccsal vettek új lakást, már most több millió forintos árcsökkenésnek örülhetnek.



Megosztás
Szerző: Beringer Roland
Létrehozva: 2020.10.09.
A Nap jó híre

Az eddigi 27 helyett újra 5 százalékos lesz a lakásépítés áfája – erről döntött szerdán a kormány. A Metropolnak Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője segített elemezni a döntés következményeit.

– 2016 elejétől 2019 végéig már korábban is érvényben volt a kedvezményes áfakulcs, és ez nem csak a lakásépítési kedvet erősítette az országban, de a megépült lakások száma is megtriplázódott – kezdte a szakember. Emlékeztetett rá, hogy a nagyvárosokban elinduló rozsdaövezeti program keretében már eddig is öt százalékos áfakulccsal számolhattak a beruházók, de ez leginkább csak a budapesti építkezéseket segítette.

– A legújabb bejelentés az országban épülő valamennyi lakásra vonatkozik, így a családi házak és az eladási céllal társasházi lakások építése is új lendületet kaphat – folytatta Balogh László. A szakember azt is elárulta, hogy azok a vásárlók, akik az elmúlt időszakban már 27 százalékos áfakulccsal vettek új lakást, már most több millió forintos árcsökkenésnek örülhetnek. – A 2020-ban történt áfaemelkedésből adódó kockázatok miatt a legtöbb beruházó az ingatlan nettó vételárát és a mindenkor aktuális áfa összegét kérte az előszerződésekben a vevőktől. Az áfacsökkentés miatt viszont így a vevők jóval kevesebbet fizethetnek ezekért az ingatlanokért – magyarázta az ingatlanszakértő.

Fotó: Shutterstock

Így kalkulálhatunk:

  • egy nettó 40 millió forintos ingatlan bruttó vételára 27 százalékos áfával eredetileg 50,8 millió forint
  • ha viszont 2022 végéig befejeződik az építkezés, akkor csak 42 milliót kell fizetnünk érte, ami majdnem 9 millió forintos árcsökkenést jelent
  •  





    Ezeket olvastad már?
    "Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

    "Anya, apa, ne haljatok meg" - szülei életét mentette a 9 éves kisfiú

    "Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

    "Ez csak marketing-zöldítés": a tájépítész szerint nullával egyenlő, amit Karácsony Gergely zöldítés néven művelt

    Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

    Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

    Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

    Századfordulós polgári ház vált patkánytanyává Budapest belvárosában – Videó

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás