
Leállították a vonatokat Soroksár és Dunaharaszti között, veszélyes anyag szivárgása miatt
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA soroksári konténerterminálon veszélyes anyag szivárog, nem járnak a vonatok.
A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy sósavtartály gőzölög a Budapest XXIII. kerületi telephelyen. Biztonsági okokból a közeli vasúti vágányon a forgalmat leállították, amíg az anyagot átfejtik egy másik tartályba.
Az esethez a fővárosi hivatásos tűzoltókat, a katasztrófavédelmi mobil labort, valamint a katasztrófavédelmi műveleti szolgálatot is riasztották. A veszélyhelyzet megszüntetésben a MÁV vegyi elhárító egysége szintén részt vesz.
A MÁVINFORM közlése szerint emiatt pótlóbuszokra kell átszállniuk az utasoknak már az első hajnali járatindulástól kezdve Soroksár és Dunaharaszti között. Az előzetes tájékoztatás szerint ez a közlekedési rend egész vasárnap érvényben marad. A kunszentmiklósi vonalon az átszállások miatt hosszabb eljutási időre kell számítani.
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre