
Két mentőhelikoptert is riasztottak: baleset történt a népszerű hazai fesztivál közelében
Megszólalt a rendőrség.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolEgy szülő értesítette a nyilvánosságot a történtekről. Remélték, hogy nem minél hamarabb otthonról tanulhatnak majd gyermekeik.
Nemrég derült ki, hogy a Budakeszin lévő Nagy Sándor József Gimnáziumban pár nappal korábban átálltak digitális oktatásra. Egy szülő információi szerint egy tanár és egy diák is megfertőződött a koronavírussal – tudta meg a Blikk.

A portál arról számolt be, hogy a szülőket levélben értesítette az intézmény a változásokról és arról, hogy az érintett pedagógus és kontaktjai már karanténba vonultak.
Később a hírt az Emberi Erőforrások Minisztériuma is megerősítette, majd pedig azt is hozzátette, hogy többen még várják, hogy leteszteljék őket, valamint vannak olyanok is, akik már az eredményt várják.

Megszólalt a rendőrség.

Az ufók témáját rengeteg mű dolgozta fel, de egy kitűnik a sok közül.

Életre szóló barátságok köttettek.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.