RETRO RÁDIÓ

Ismerőseit látta el droggal, ez a büntetése





Borsodban értékesíthette a kábítószert a hajdúszoboszlói gyanúsított.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.24.
kábítószer-kereskedelem

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében értékesíthette a kábítószert az a hajdúszoboszlói férfi, akinek letartóztatását szombaton rendelte el a Miskolci Járásbíróság - közölte Horváth Dóra, a Miskolci Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint a férfi október 21-e előtt többször adott el drogot Miskolc környékén élő ismerőseinek, a gyanúsított lakásában kiadagolt marihuánát, speed port és a kábítószer méréséhez használt mérleget is találtak.

A férfi ellen kábítószer-kereskedelem és kábítószer-birtoklás miatt indult eljárás, amely bűncselekmények miatt akár 12 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható, ezért tartani kell attól, hogy a gyanúsított a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne. Az is feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a tanúk befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítás eredményességét, vagy újabb bűncselekményt követne el.

Mindezek miatt a bíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását, amelyet az ügyész elfogadott, a gyanúsított és a védője fellebbezett, ezért a végzés nem végleges - tette hozzá a szóvivő.





Ezeket olvastad már?
Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

„Azért van síri csend a videón, mert...” – Elképesztő dolgot fedeztek fel az SMA-s Tomikánál

„Azért van síri csend a videón, mert...” – Elképesztő dolgot fedeztek fel az SMA-s Tomikánál

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás