
Végzetes tragédia történt a bungee jumpingon: ezért halt meg egy 21 éves nő
Megszólalt a polgármester.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolMegrázó eset történt egy idősotthonban.
Kötegyánban történt a szörnyű eset, hiába próbálták megmenteni az idős asszony életét. A 73 éves Erzsébet állítólag lángos evés közben nyelt félre, a falattól pedig megfulladt. A nő egy nyugdíjasházban lakott, ahol mindent megtettek megmentése érdekében. Azonnal hívták a közelben lakó orvost, valamint a mentőket is riasztották, de sajnos nem jártak sikerrel. Mindenkit nagyon megviselt a szörnyű tragédia.
Egy korábbi ápoló azt nyilatkozta a Blikknek, hogy az áldozat hosszú évek óta élt nyugtatókon, nem mindig tudta, hogy kivel beszél. Állítása szerint korábban is megesett már vele, hogy félrenyelt. Az asszonyt a hét elején, szülei sírjában helyezték örök nyugalomra.
Nem ritka egyébként, hogy az idősek félrenyelnek, főként azért, mert már sokszor az egész alsó vagy felső fogsoruk ki-be vehető pótfog – ismertette egy háziorvos. A nem jól rögzített fogsor kimozdulhat, és elirányíthatja a kelleténél nagyobb falatot, vagy éppen lehetetlenné teszi a beavatkozást. Ezért is tanácsos időseknek minél kisebb darabokra aprítani az ételt, így elkerülhető a baleset.

Megszólalt a polgármester.

A Kulacs étterem, amit sosem felejtünk!

A férfi teljesen összetört, hogy ő az oka.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.