Drámai fordulat a darnózseli hentes ügyében

Október 13-án bíróság elé kellett állnia a feleségét brutális módon meggyilkoló férfinak, aki tagadta a bűncselekmény elkövetését.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.13.
Feldarabolta feleségét

Az utolsó szó jogán tagadta a bűncselekmény elkövetését a felesége megölésével és feldarabolásával vádolt darnózseli hentes kedden, a Kúrián. A férfit azzal vádolják, hogy 2014-ben megölte feleségét, a holttestet pedig a házukban lévő húsfeldolgozóban feldarabolta, maradványait elégette, majd egy réten szétszórta.

A férfit a Tatabányai Törvényszék 2019 márciusában bizonyítottság hiányában felmentette a vád alól, a Győri Ítélőtábla azonban testi sértés miatt hét év börtönbüntetésre ítélte a férfit. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.

A harmadfokon eljáró Kúria keddi tárgyalásán a vádlott távmeghallgatással vett részt. A férfi az utolsó szó jogán azt mondta, nem tud olyan tényről, bizonyítékról, ami igazolná, hogy elkövette a vádiratban foglaltakat. Kiemelte: nem követte el a bűncselekményt, amivel megvádolták, és kérte a Kúriát, hogy a Tatabányai Törvényszék felmentő rendelkezését hagyja helyben.









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás